Első skicc a Skoda Slaviáról!

Az álcázott prototípus után, most gyári skicceken is látható a Skoda Slavia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Továbbra is csak Indiának szánják a Slavia névre keresztelt modellt, ám a skicceket látva felénk is sikeres lehetne.

Korábban hivatalos gyári fotókon láthattuk a díszes álcába öltöztetett Slaviát. A színes kamuflázs álcázás ügyesen elrejtette a vonalait, ám most a szintén gyári skiccekről már szinte a sorozatgyártásra érett változat köszön vissza. A Skoda két képet hozott nyilvánosságra, az egyiken az autó frontja a másikon a Slavia hátsója látható. Nevét egyébként abból a korszakból kapta, amikor Václav Laurin és Václav Klement még kerékpárokat készített a Mlada Boleslav-i műhelyben. A skicceken igazából semmi meglepő nincs, a Slavia tökéletesen illeszkedik a márka arculatába. Ám a kupésnak szánt tetővonal azért nagyon szép részlet, emellett a szokásos Skoda hűtőmaszk díszeleg az autón, illetve a fényszórók is követik a cseh üvegművesség ihlette stílusirányzatot. Természetesen a kerekek elnagyoltak a karosszériához képest, a hátsó lámpák viszont szintén követik a C-alakú Skoda stílust. A Slaviaa a kimondottan indiai igényekre szabott MQB A0-IN platformra épül, az autó gyártásához szükséges alkatrészek 95 százalékát is a helyi beszállítóktól szerzi be a gyár. Arról egyelőre semmi információ, hogy Európába megérkezhet-e.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?