Emelkedő hajtóanyagárak szomoríthatják az autósokat

Ismét sanszos az üzemanyagárak emelkedése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg e héten csak a gázolaj ára emelkedett, a soron következőn már a benzin drágulása is esélyes.

Jelentős mértékben emelkedtek az üzemanyagárak nemzetközi, dollárban mért jegyzési árai. A benziné 4,6, a gázolajé 4,3 százalékkal került feljebb a héten. Számunkra némileg enyhíteni tudja az áremelkedést, hogy a forint 1,8 százaléknyit erősödött a hét folyamán, így aztán hazai fizetőeszközben 2,8 és 2,5 százalékos drágulásról beszélhetünk csupán.
Ez is elegendő ahhoz azonban, hogy mind a már két hete változatlan áron mért, előtte pedig július elején csaknem 400 forintra apasztott árú, majd három héten keresztül drágult, azóta 425-426 forintos átlagáron mért benzin, mind a múlt héten ugyan 4 forinttal 427 forintos átlagos literárra apasztott gázolaj ára is jó eséllyel emelkedjen a következő héten. Mindkét üzemanyagfajta esetében 4-5 forintos drágulás várható, ezúttal talán a benzin ára emelkedik jelentősebb mértékben, így a benzin és a gázolaj ára akár össze is érhet a jövő héten.
Hirdetés
Aki olcsó kút mellett halad el, annak érdemes lehet szerda előtt tankolnia, akinek viszont addig nem esik útjába ilyen, ne nézze a heti árváltozást, sokkal inkább a töltőállomások közötti differenciát, abból ugyanis literenkénti 20-30 forintos eltérés is könnyedén adódhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?