Emelt kivitel érkezik a Mercedes E-osztályból

Bár a villanyautóké a főszerep a Mercedesnél Párizsban, lesz E terepkombi is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több beharangozott, többnyire elektromos hajtású újdonság mellett a kombi E-osztály crossover kivitelét is bemutatja a Mercedes Párizsban.

Új almárkáról ugyan nem beszél, ehelyett „villanymotoros modellek teljesen új generációjaként” említi elektromos újdonságait a Mercedes-Benz, amibe sok minden beleérthető. Ezek mellett - a várakozások szerint - valóban eljönnek Párizsba a smart fortwo, a fortwo cabrio, sőt a forfour villanymotoros változatai, no és persze a szintén elektromos hajtású Mercedes-Maybach 6 tanulmányautó is megcsodálható lesz majd élőben.
Hirdetés
A hagyományos, belső égésű motoros újdonságok közül a Mercedes-AMG GLC 43 4MATIC Coupé éppúgy Párizsban debütál, mint a GT Roadster modellek, és persze a GT R Coupé sem hiányzik majd. Hasonlóképpen ott lesz Párizsban az új kombi E-osztály és annak emelt magasságú All-Terrain crossover kivitele is. Az Audi A6 Allroad tehát a Volvo V90 Cross Country után a Mercedestől is vetélytársat kap, ez látható majd először a Párizsi Autószalonon, összesen közel 30 más Mercedes és smart modell társaságában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?