Szerelem első látásra?
Szerelmünk kifejezésének egyik módja lehet egy szál vörös rózsa átnyújtása. Hasonlóan gondolkodtak a McLarennél is, ezért karmazsinvörös fényezést választottak az e héten ünnepelt Valentin nap kapcsán megépített különleges modell számára. A romantika pedig nem ér véget a külsőségeknél, hiszen a szerelemhez is fontosak ugye a belső értékek. Az utastérben is megjelenik a vörös szín a fekete nappabőr, az alcantara és a karbonbetétek mellett. A kormánykerék alsó része és a biztonsági övek pompáznak vörösben, illetve az üléseken is feltűnnek ilyen betétek, látványos kontrasztot képezve a beltér fekete részeivel.
A tető 15 másodperc alatt nyílik és csukódik, akár 40 km/h tempónál is
Kívül még a vörös féknyergek és a vörös jelölésű Pirelli gumiabroncsok utalnak a szerelmes szívekre, bár a gumik akár még a márka F1-es szerepvállalásával is „rímelnek”, hiszen ott hasonló jelöléssel különböztetik meg a különböző gumikeverékeket.
[BANNER type="1"]
A vezető állíthat a felfüggesztésen is. A Normál, a Sport és a Versenypálya opciók állnak rendelkezésre
A motortérben egy 3,8 literes, duplaturbós V8-as dolgozik, amely szintén alkalmas a benzinvérűek szívének megdobogtatására. Ahogy a típus neve is utal rá, 570 lóerőt csalogattak elő ebből a motorból, amely 3,2 másodperc alatt „katapultálja” álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre az autót, és a 200 kilométer/órához sem kell neki 9,6 másodpercnél több. Végsebességét 328 kilométer/óránál éri el, ha a tetőt felhúzza a vezető, viszont ha ezt nem teszi meg, akkor csak 315 km/h.
-Hirdetés -





