Ennyibe kerülnek az extrák a hibrid Mercedes-AMG GLC SUV-hoz

680 lóerő, 46 millió forintért - rendelhető a Mercedes-AMG GLC 63 S E Performance!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Igazi technikai csemege a Mercedes-AMG GLC 63 S E Performance SUV. Tükrözi ezt az ára is.

Érdekes szerkezet a GLC 63 S E PERFORMANCE, amelynek hibrid hajtáslánca kétliteres, turbós benzinmotorból és egy a hátsó tengelyen elhelyezett villanymotorból áll. A rendszerteljesítmény 680 lóerő, míg a nyomaték valami elképesztő: 1020 Nm. Természetesen jár a változtatható 4MATIC+ összkerékhajtás, az adaptív lengéscsillapítással rendelkező futómű és az aktív hátsótengely-kormányzás is. Emellett az aktív karosszériadőlés-szabályzó rendszer is alapfelszereltség, így minden adott, hogy élményautó legyen a SUV. Ez az alapár pedig nem kevesebb, mint 46 432 000 forint. Azonban egy éven keresztül az Edition 1 változat is elérhető, ám ennek felára 7 672 070 forint. A grafit-szürke, vagy a high-tech ezüst külső fényezést ennél a modellnél szénfekete matt fóliázással kombinálja a gyártó. Továbbá számos extrát is belepakoltak, többek között a 21 colos, AMG keresztküllős, kovácsolt, matt fekete alufelniket, AMG aerodinamikai csomagot, és AMG Night csomagot is. Ha már a csomagok szóba jöttek, akkor azt is megmutatjuk, mennyibe kerülnek az extrák a Mercedes-AMG GLC 63 S-hez.
Hirdetés


  1. AMG Night csomag: 370 840 Ft
    Hirdetés

Hirdetés

  1. Hirdetés


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?