Érdemes a jövő hét közepéig tankolni

Ismét jelentősen nőhetnek az üzemanyag-árak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Romlott a hazai fizetőeszköz, ezért jövő hét közepétől egységnyi üzemanyagért minden bizonnyal többet kell belőle adni.

Míg augusztus első felében jelentősen nőttek az üzemanyagok nemzetközi jegyzésárai, a hónap végére csaknem beálltak – ennek köszönhetően ezen a héten itthon sem változtak a töltőállomások árai. E héten ráadásul hajszálnyit, nem egész 1 százaléknyit a benzin és a gázolaj – dollárban mért – jegyzésára is apadt. Itthon ennek ellenére nincs okuk örömre az autósoknak, hazai fizetőeszközünk árfolyama ugyanis 1,8 százalékkal romlott a dollárhoz képest, így nekünk egységnyi üzemanyagért 1 százalékkal kell többet fizetni.
A változást vélhetően nem nyeli be a Mol, jövő hét közepétől mind a benzin, mind a gázolaj esetében 3-4 forintos áremelkedés várható, melynek eredményeként tovább nő a jelenleg 436 forintos átlagáron mért gázolaj és a 438 forintos benzin literenkénti ára, mindkettő elérheti a 440 forintot. Szeptember végére pedig az idei, a benzin esetén áprilisban adódott 451, a gázolajnál januárban tapasztalt, 449 forintos árcsúcsok megdőlésére is van sajnos esély.
Hirdetés
Érdemes tehát feltölteni a készleteket, ami az átlagautósnál nem mást jelent, mint az autó teletankolását, természetesen csakis kedvező árszabású kútnál, a töltőállomások közötti – akár 20-30 forintos eltérés – ugyanis jelentősebb, mint a heti ármozgás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:10
    Permalink

    És amikor erősödött a forint, akkor miért nem csökkent az üzemanyagok ára??? Mert a múlt héten pl. stagnált, előtte emelkedett, meg előtte is folyamatosan… Az eurómon bukok, a svájci frankomon bukok, mert tavaly december óta több, mint 20 forinttal ér kevesebbet… az üzemanyagok miért nem csökkentek literenként 20 forintot???

  • 2017.10.30. at 18:10
    Permalink

    És amikor erősödött a forint, akkor miért nem csökkent az üzemanyagok ára??? Mert a múlt héten pl. stagnált, előtte emelkedett, meg előtte is folyamatosan… Az eurómon bukok, a svájci frankomon bukok, mert tavaly december óta több, mint 20 forinttal ér kevesebbet… az üzemanyagok miért nem csökkentek literenként 20 forintot???

  • 2017.10.30. at 18:10
    Permalink

    Na ja! Csak az meg a jövedéki adó miatt olyan k.rv. drága! Legalább is erre fogják rá. Ezek a tetvek a zápfogunból a tömést is elveszik. A vérünk már nem elég. Lámpavasra mindet!

  • 2017.10.30. at 18:10
    Permalink

    A frászt. Az átlag autós lassan áttér a gyaloglásra. A kerékpározás sem lehet mindenhol alternatíva.
    Egyre szimpatikusabb a Teszkós étolaj… :S

Vélemény, hozzászólás?