Érezhetően drágulnak a kötelezők, mutatjuk mennyivel!

A szakértők a kötelező gépjármű-biztosítási díjak jelentős emelkedését jelzik előre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személyautónak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója. Közel 100 ezer szerződésváltás és áremelkedés jöhet az év végi váltási időszakban.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége, röviden FBAMSZ az MTI-nek elküldött tájékoztatásában felhívta a figyelmet, hogy az érintett 12 biztosító legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki tarifáit, ezzel kezdetét veszi az év végi kgfb-kampány. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben.

A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elsején éjfélig van lehetőség.

A FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke rámutatott: a kárkifizetések idén is jelentősen, csaknem 20 százalékkal nőttek, emiatt a biztosítók nem kerülhetik el a díjemelést. Papp Lajos jelezte: arra számítanak, hogy a díjemelés mértéke a tavalyi díjakhoz képest átlagosan 10 százalék körüli lesz, így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja személygépkocsik esetében 32-33 ezer forint körül alakul majd. Az előző évek tapasztalatai alapján az érintettek körülbelül 10 százaléka él a biztosításváltás lehetőségével, ennek alapján még a jelenlegi kampányban is megközelítheti a 100 ezret a lecserélt szerződések száma - tette hozzá a szakértő. A közleményben kiemelték, hogy az év végi átlagdíj jelentősen elmarad az év más időszakaiban tapasztalható 48-49 ezer forintos átlagdíjtól. Az eltérés elsődleges oka az érintett járműpark speciális összetétele. Az év végi kampány ugyanis idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítására vonatkozik, ezek jelentős része pedig a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik, és az üzemeltetők magasabb átlagéletkorához is kedvezőbb díjszorzók kapcsolódnak.

Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, de a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke szerint az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését célszerű a meglévő szerződés felmondásával egyidejűleg intézni.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani, 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.
Hirdetés
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?