Érkezik az elektromos buggy. Örülünk?

A Volkswagen visszahozza a buggy-t, de elektromosan!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az amerikai strand-buggy alapján fog tanulmánymodellt bemutatni a Volkswagen, méghozzá a Genfi Autószalonon.

A modern buggy tisztán elektromos hajtásrendszerrel, a moduláris elektromos hajtásrendszer-platformra (MEB) építkezve debütál majd a márciusi Genfi Autószalonon. Az új buggy nélkülözi a szilárd tetőt és a hagyományos ajtókat, de terepes abroncsokkal felszerelkezve, szabadon álló kerekekkel és nyitott oldalfallal próbálja majd meg levenni a közönséget a lábáról. Minden bizonnyal sikerrel.
Azonban nem csak nosztalgikus okok vezették a Volkswagent a buggy feltámasztásához, illetve modernizálásához: be kívánják ugyanis bizonyítani, hogy a MEB korántsem kizárólag nagysorozatú modellekhez használható, de az egyéni kisszériás járművekhez is.
Hirdetés

A gyártótól egyébként nem állnak távol a kissorozatú, egyedi különlegességek: a ’80-as évekig bezárólag világszerte mintegy 250.000 db ilyen jármű készült el a Volkswagen-technikájú élményautók történetében, főként a Bogár műszaki alapjaira épülve.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?