Ex-Forma-1 pilóta fia a Zengő Motorsportnál

Francia pilótát jelentett be a hazai WTCC csapat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új irány, de izgatottan áll a kihívás elébe a Zengő Motorsport. Francia pilótát igazoltak a 2017-es évadra, a második hely még kiadó.


Zengő Zoli, a Zengő Motorsport csapatfőnöke egy Facebook bejelentkezés alkalmával jelentette be a hírt, miszerint francia pilótával vágnak neki a Túraautó Világbajnokságnak 2017-ben. Legalábbis egyelőre csak Aurélien Panis helye biztos a csapatnál, a második Honda Civic TC1 ülése még kiadó. Utóbbiba Zengő Zoli elmondása szerint magyar pilótát szeretne. Hogy ez a korábbi két magyar fiatal pilóta, Ficza Feri és Nagy Dani közül valaki, vagy esetleg egy új pilóta, még nem derült ki. Az is kiderült, hogy a francia pilóta minden gyári támogatást megkap, ami házon belül a Zengő Motorsportnak is segítség lehet majd.
Hirdetés
A Panis név ismerősen csenghet a Forma-1-ben jártasoknak. Aurélien ugyanis az egykori F1 pilóta és Monacói Nagydíj győztes Olivier Panis gyermeke. A 22 éves francia pilóta a formaautók világában kamatoztatta eddig tudását, tavaly az összetett ötödik helyen végzett a hazánkat is megjárt World Series Formula V8 3.5-ben. Ő mégis a zártkasztnisok világát választotta, döntése után pedig állítólag François Ribeiro, a WTCC promótere vezette őt a magyar csapathoz. A Zengő Motorsport számára nem újdonság a külföldiekkel való munka, korábban a SEAT Leon Eurocupban már volt ilyenre példa, ám a WTCC-ben még egyszer sem. Remélhetőleg hamarosan a csapattárs neve is kiderül, aki jó eséllyel egy magyar pilóta lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?