Ez a Nissan nem az olcsóságáról lesz híres!

2019-ben érkezik a limitált szériás Nissan GT-R50!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindössze 50 darab készül majd ebből a Nissan GT-R50-ből, ennek megfelelően, mélyen a zsebbe kell majd nyúlni érte.

Impozáns eseményen mutatkozott be a Nissan GT-R50 alapjául szolgáló tanulmány, hiszen a nyári Goodwood Festival of Speeden tekinthette meg először a nagyközönség. Ottani sikerén felbuzdulva a gyártó úgy döntött, hogy eladásra is gyárt belőle – igaz mindössze 50 darabot! Talán a limitált szériás kiadásnak, talán másnak köszönhetően, de a leendő tulajdonosok saját ízlésüknek megfelelően alakíttathatják ki a verda külső megjelenését, és belső dizájnját, már ami a színeket illeti. Maga a szállítás várhatóan 2019 végén – 2020 elején kezdődik el, de Japánban, a yokohamai Nissan Galériában már december 7-től megtekinthető.
Hirdetés
Az Italdesign-nal karöltve készülő új járgány a 2018-as GT-R Nismot veszi alapul: különleges formavilágú utastér került benne kialakításra, Bilstein lengéscsillapítókkal és Brembo fékekkel látták el, no meg a motort is felturbózták egy kicsit. Szinte hihetetlen, de 720 lóerős lett, míg a nyomaték 780 Nm! Talán ez is közrejátszik abban, hogy mindenféle adók és illetékek nélkül 990.000 eurót fog kóstálni, szóval nem fog minden utcasarkon szembejönni veled egy. „A világ minden tájáról érkeztek pozitív reakciók Nissan rajongóktól – és a GT-R50 potenciális vásárlóitól -, jelentősen felülmúlták a várakozásainkat. Ez az 50 autó - ami egyébként a GT-R 50 éves fennállását, valamint az Italdesign 50 évét is ünnepli – sokáig fogja öregbíteni a Nissan élvonalbeli mérnöki munkáját és gazdag sportautó örökségét.” – mondta a Nissan egyik igazgatója, Bob Laishley.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?