Ez a TT akár a tiéd is lehet!

Elkészült az AMTS idei nyereményautója!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak az új nyereményautót ünnepelik az AMTS szervezői, maga a modell is jelentős évfordulót ért el. Az idén megnyerhető autó is egy TT, megnyerő külsővel, és főleg belsővel.


Szokás szerint idén is a nyereményautó lesz az AMTS legnagyobb durranása, az Automobil és Tuning Show-n ugyanis ismét egy egyedileg tuningolt járgányt nyerhet egy szerencsés látogató. Pontosabban ezt az első generációs TT-t, aminek az építését akár végig is nézhette a leendő tulajdonos, hiszen a város szívében, a West End City Center kellős közepén készült, pár nap leforgása alatt. Az alapanyag miértjére a válasz az, hogy az AMTS jó pár éve már több kiállítást is magába foglal, köztük a hazai autóipart megismertetőt, és a magyar kötődéseket az autógyártásban, a TT pedig masszívan hozzájárult ahhoz, hogy hazánk autógyártása magasra nőhessen. A hazai Audi gyár első modelljeként érkezett a győri gyártósorra az első generációs TT, méghozzá pont 20 évvel ezelőtt, így magát a modellt is ünnepelhetjük.
Hirdetés

Az átépítés során első körben alapos karbantartáson esett át a TT, majd egy hasonlóan teljes körű tuning következett. Kicserélték a lengéscsillapítókat és a rugókat állítható, sportosabb alkatrészekre, érkezett egy szett 18 colos Momo felni, négy vadonatúj Toyo abronccsal. A kék fóliázással a fényezést helyettesítették, és az ezüst alapszín miatt az ajtókeretek belső részét is lefóliázták, valamint a falcokat is, hogy ne üssön át sehol a világos fényezés. A sportos lökhárítókat és a küszöböket a Rieger katalógusából válogatták hozzá, a belső viszont valódi kézzel készült remekmű, ismét a Bara kárpit jóvoltából. Az ízlésesen összeválogatott új kárpit most nem teljesen bőr, hanem a Golf GTI rácsozott mintájára hasonlító szövettel kiegészített, ami az autó külső színére rímel. A nyereményautó kisorsolásáig minden átalakítást hivatalos úton is bejegyeztetnek, a fóliázást is, ami nem fényezés, mégis színváltozás, ezért új forgalmit is készítenek hozzá az okmányirodában.

Az AMTS idén is március 23-25. között lesz megtekinthető, minden felnőtt és családi jegy érvényes a nyereményautó sorsolásán, így aki kilátogat, ne felejtsen el nevezni rá!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.01.30. at 23:21
    Permalink

    egyre szarabbak ezek a “nyerhető” suftnitunnerjóska gépek…mi ez már? :D:D:D:D:D megnyerném, vissza kellene alakítani gyárira, hogy el tudjam adni, mert ebbe a feminim bódéba bele nem ülnék.
    bár lehet egy audi jel az elejére, meg ezüstre/középszűrkére fújva is el lehetne adni, de az a busykék borzasztó.

Vélemény, hozzászólás?