Ez lesz Európa kedvenc Peugeot modellje?
A 3008 a márka legkelendőbb modellje volt, vajon az új nemzedék is lehet ilyen népszerű?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Merőben más irányba indult el a 3008 harmadik generációja, hiszen az eddigi klasszikus SUV formát egy kupésabb formaterv váltotta fel, és búcsút mondtak a kizárólag belsőégésű motoros modelleknek. Így is sikeres lehet a 3008?
Megkérdőjelezhetetlenül Peugeot első ránézésre is, viszont a második generációhoz képest teljesen más formatervet kapott az új 3008
1,89 méter széles és 1,64 méter magas
4,54 méter hosszú, ez 9 centiméteres növekedést jelent az elődhöz képest, főként az új platform miatt, amelynek tengelytávja jelen esetben 2,73 méter
Peugeot lévén nem maradhatnak el a macskakarmok sem elölről, sem hátulról
A „pajzs” központi eleme az autó elejének, de az első sárvédőkön is díszeleg egy-egy oroszlán
Hátulról eltűnt az embléma, csupán a márkanév és a modellnév olvasható
19 vagy 20 colos felnik kérhetőek az autó alá, mindkettő aero-hatékony kialakítású, a közepén pedig ízlésesen megjelenik a logó is
Az lefelé csapódó tető kívülről nagyon jól mutat, a két oldalon található légterelők pedig nem csak díszek, jelentős aerodinamikai szerepük van
A légellenállási együtthatója 0,28
A kormány karimája már ismerős lehet, ellenben a „gombokat” átalakították rajta, így végre a vezetéstámogatók egy része is innen vezérelhető. Fontos, hogy nem fizikai kezelőszervek kerülnek ide, hanem érintésérzékenyek
A 21 colos kijelző ívelt kialakítást kapott, szemmagasságban helyezték el, így kiváltja a HUD-ot
Eltűntek a repülőgépek kezelőszerveire hajazó kapcsolók a középkonzolról, helyette itt is érintésérzékeny gombok vannak
A műszerfal tetején végigfut egy méretes világító díszcsík, amely több színben is állítható, de ami fontosabb, hogy a fényereje is szabályozható
Az anyag- és összeszerelési minőség kiváló, mindezt úgy sikerült összehozni, hogy az utastér jelentős része újrahasznosított anyagokból készült, az egész autót figyelembe véve pedig 500 kilogramm felett van a környezetbarát alkatrészek tömege
Elöl bőséges a térkínálat, az ülések oldaltartása is rendben van, hátul viszont az átlagosnál magasabb termetűek már nehezebben fognak elférni a csapott tető miatt
520 literes a csomagtér, ezen felül további 17 tárolóegység található az autóban, amelyek összesen 34 literesek
Az e-3008 az első modell, amely az STLA Medium Platformra épül
A kiállított darab a két villanymotorral ellátott kivitelt prezentálja
Az akkumulátor középre, mélyen a padló alá kerül, így nem vesz el helyet az utastérből
A motorháztető alatt nincs extra tárolóegység, éppen a platform diverzitása miatt
A rekuperációs rendszert nagyon jól hangolták: lejtőkön már a közepes erősségnél sem kell a féket nyomogatni, igaz, már ennél a beállításnál is felvillan a hátsó lámpa ha a sofőr lelép a menetpedálról, csakúgy mint a maximális energiavisszanyerésnél
A második generáció a Peugeot legkelendőbb modellje volt, vajon folytatódhat a 3008 sikerszériája?
Így elsőre nekem az eC4 ugrik be de lehet tévedek.