Továbbra is kitart jellegzetes megjelenése mellett a mókás nevű SUV. A Haval almárka még 2020-ban mutatta be a Big Dogot, ami a 2023-as generációváltással és egy frissÃtéssel odébb is szinte ugyanúgy néz ki. Bár a tengelytáv 7 centit, a hosszúság 10-et nÅ‘tt, az alapok és technika immár 5 éve változatlan.
Az új modellév sok frissÃtést nem hozott, a legnagyobb változást a módosÃtott maszk jelenti, ahol sokkal hangsúlyosabban jelenik meg a Haval név. Hátul is e téren változtattak, csakhogy oda az anyacég felirata került, Ãgy az autó eleje és hátulja más-más márkanéven fut. A tÃpus elnevezése sem maradt érintetlenül, immár Big Dog Plus névre hallgat a jármű. Ami olyan szempontból is furcsa, hogy messze nem Å‘ a falka legnagyobbja, a 4,7 méteres hosszúsággal inkább a kisebbek közé sorolható.
Hajtásból kétféle létezik, egy sima benzines és egy tölthetÅ‘ hibrid. Utóbbi egy 1,5 literes turbós négyhengeresre épül, amit két villanymotor egészÃt ki, az összteljesÃtmény 326 lóerÅ‘. Itt az átlagnál komolyabb terepképesség jár, az összkerékhajtás mellé két differenciálzárat is beépÃtenek, az elsÅ‘ terepszög 24, a hátsó 30 fok, ráadásul 56 centis vÃzmélységig nincs probléma. Az ár ezúttal is kedvezÅ‘, a beugró minimum 7 millió forint, persze csak KÃnában.