Formula-4-es technológiát pakoltak ebbe a mérges kis Fiatba

Az Abarth F595 a régebbi Fiat 500-on alapul, még nem elektromos, és így szépen is muzsikál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A fiatal versenypilóták egyik nevelőszériája a Formula-4 sorozat, amelynek az Abarth a motorbeszállítója. A márka nem habozott utcai autót is piacra dobni a pörgős, F4-es motorral és négy kipufogóval.

Hiába érkezett már meg a Fiat 500 új generációja, maradt még bőr a régin is, amit le lehet húzni. Főleg úgy, hogy az újból már csak kizárólag elektromos meghajtású van, így érdemes egy-egy ódát írni még a kifutó benzinmotornak. Ehhez pedig az Abarth mérnökeinél jobban senki nem ért. A Fiat 500-ast már korábban is tuningolta a Carlo Abarth nevét viselő márka, de talán az eddigi legsportosabb verziót mutatták be az F595-tel. A pöttöm autóba Formula-4-es technológiát raktak, így a szórakoztató vezetési élmény garantált. Az 1,4 literes (és nem mellesleg Euro 6D szabványú) turbóval szerelt motor 165 lóerőt ad le, ráadásul már 2250-es fordulatszámtól elérhető a 230 Nm-es forgatónyomaték, míg a csúcssebessége 217 km/h. Ha a számok valakit mégsem győznének meg, érdemes figyelembe venni, hogy ugyanez a motor dolgozik az F4-es versenyautókban. Az Olaszországban és Németországban futó sorozat évek óta a fiatal tehetségek nevelőszériája, ahol valóban a versenyző tudása a lényeg. A pilóták ugyanis egyenautókkal indulnak, a karosszériát a Tatuus gyártja, a motorok pedig mind az Abarth polcáról származnak, így tényleg a versenyzők képességei döntenek a helyezésekről. Ezekben az 1,4-es motor 5 másodperces 0-100 km/h sprintet és 240 km/h végsebességet tesz lehetővé, ám az F595 ettől kicsit lassabb, 7,3 másodperces százas gyorsulásával. Ez mondjuk a kézi váltóval szerelt változat tempója, az automatával felszerelt egy hajszálnyival még lassabb.
Hirdetés
Kemény- és vászontetővel is rendelhető az Abarth F595, amelyet kívülről a versenykék díszelemek, például a visszapillantó tükrök, az első lökhárító dekorbetétjei, a 17 colos felnik és hátul a négy darab, oldalanként függőlegesen elhelyezett kipufogóvégek különböztetik meg a mezei Fiat 500-asoktól. Persze a kék mellett többféle fekete és szürke árnyalatban is választhatók a stílusos betétek. A versenypályára tervezett fékrendszer az Abarth saját fejlesztése, valamint az autóhoz üzemmódválasztó is jár, amivel a kormány- és gázreakciók, illetve a kipufogóhang is állítható. A stabilabb kanyarvételről pedig Koni lengéscsillapítók gondoskodnak. A vezetési élményre, és az ahhoz méltó megjelenésre tehát nem lehet tehát panasz. Az autóval egyébként nem csak a Carlo Abarth által tervezett Formula Italia versenyautó 50. születésnapja előtt is tisztelegnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?