Frankfurt 2011: Nem rakéta az Opel RAK e

Elektromos Opel 2 személynek: RAK e

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elektromos, kétüléses, városi miniautójával a tizenéveseket célozza az Opel. A RAK e energiaigénye állítólag egy hagyományos autóénak tizede, tömege harmada csak.

Az Opel Frankfurti újdonságai között részint már ismert modelleket, az Astra GTC-t, a Zafira Tourert és a Fiat Doblóból átemblémázott új Combót láthattuk, de azért volt újdonság is, ez pedig nem más, mint a RAK e, teljesen elektromos, két üléses, mindössze 3 méter hosszú négykerekű, de motorkerékpárszerű városi szaladgáló. Ebbe 14 lóerő állandó, de rövid időre akár 49 lóerőre képes villanymotort építettek, mellyel az egymás mögötti két üléses városi gép 13 másodperc alatt képes 100 km/órára gyorsulni, végsebessége pedig 120 km/óra lehet.

Az Opel koncepciója alapján a városi szaladgáló a tizenévesek számára is finanszírozható összegbe kerülne (konkrét ár egyelőre nincs), s akár már 16 éves kortól vezethető lenne, hiszen végsebessége programozással 45 km/órára korlátozható. A mindössze 380 kg önsúlyú RAK e városi használatát könnyíti 5,5 méteres fordulóköre és csekély üzemköltsége is, 3 óra alatt telíthető akkumulátoraival a 100 kilométerre vetített futásköltség mindössze 1 eurónyi (jelen állás szerint mintegy 285 Ft). Ráadásul mai szokás szerint az Opel is megjegyzi: 5 négyzetméternyi, azaz egy garázstetőnyi napelemmel otthon is tankolható lenne.
A RAK e sorozatgyártásáról egyelőre nincs semmiféle információ, ám az már az Ampera kapcsán is kétségtelen, hogy az Opel lerakta voksát az elektromos autózás mellett. Így reméljük, hogy valóság lesz a RAK e is, mely egyébként nevével az 1928-ban, a cégalapító Adam Opel unokája, Fritz von Opel által megépített, alkotóját 228 km/órával repített, valóban rakétaszerű RAK 2 előtt tiszteleg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?