Friss infók a következő elektromos Focusról

Már 177 kilométeres hatótávot ígér a Ford

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vízhűtéses lítium-ion akkumlátorral érkezik a még idén bemutatkozó elektromos Focus, ami a Ford nagy elektromos palettájának előfutára lehet.


Már múlt év végén bejelentette következő generációs elektromos Focus modelljét a Ford. Akkor DC gyorstöltővel hódított, ami fél óra alatt képes volt 80%-os töltést adni az akkumulátoroknak. Később a gyártó elektromos hajtásláncokért felelős vezetője kb. 161 kilométeres hatótávot ígért az emissziómentes Focusnak. Mára még többet tudni a Los Angeles-i Autószalonon bemutatkozó újabb elektromos Focusról. Ami a legfontosabb, hogy 46 százalékkal növelték a vízhűtéses lítium-ion akkumulátorok kapacitását, ami 23 kWh-ról 33,5 kWh-ra növekszik, így az elektromos ferdehátú hatótávja is 110 mérföldre, azaz kb. 177 kilométerre gyarapodhat, ami már eléri az új Hyundai Ioniq hatótávját.
Hirdetés

A hírekben egyelőre Focus Electric néven emlegetik, a legfrissebb pletykák szerint azonban Model E néven futnak majd a Ford elektromos autói 2019-től. Ahogy arról korábban írtunk is, ezek mind a következő generációs Focus alapjaira épülnek és egy 1,6 milliárd dollárból fejlesztett mexikói gyárban készülnek majd. A 2017-es elektromos Focus már idén december végén piacra léphet az Egyesült Államokban. Nagyobb akkumulátora és gyorstöltője mellett új fehér fényezés-árnyalat és vadiúj 17 colos szikraezüst felniszett várható hozzá.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?