Genfből jelentjük: fellebbent a lepel, íme a 700 lóerős Lamborghini

Genf 2011: így néz ki a Lamborghini Aventador

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Részleteit már ismerhettük, de formáját máig nem. Utóbbival is ütött a Lamborghini.


Már guruló, teljesen járóképes csontvázként is megjelent múlt héten a Lamborghini új csodagépe, a vadonatúj, 6,5 literes, 700 lóerős V12-essel, állandó összkerékhajtáson és robotizált váltón keresztül hajtott Aventador. Az önhordó, karbonszálas műanyag karosszéria héját azonban máig titkolták a gyáriak. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, a megjelenés a teljesítményhez és a technikai töltethez illő. Az elöl-hátul kettős keresztlengőkaros, különleges, alumíniumból és a karosszériához hasonlóan szénszál merevítéses műanyagokból épülő futóművön, 19 colos, elöl 255/35, hátul 335/30-as abroncsokon gördülő Aventador 2,9 másodperc alatt érhet 100 km/órára, a 300 ezer eurós szupersportautó 350 km/órás végsebességgel száguldhat. Akit formájával is megnyert, az mától rendelheti is, alapára 75 millió forint körüli.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?