Győrben készül majd ez az új, kupétetős Audi
Sportback névre hallgat az Audi Q3 csapottetős változata
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
SUV-ből nem lehet elég, a prémiumgyártók egymásra licitálnak és próbálják is beérni egymást, az Audi épp ezért most egy kupétetős verziót is hozott a Q3-ból.
2,9 centit csaptak le a tetejéből, így született a Q3 Sportback
Más névre számítottunk, de egészen érthető, hogy az új győri Audi neve nem Q4 lett. Q3 Sportbackként debütált az új, sportos külsejű Audi, mely teljes egészében a Q3-ra épül és annak modellváltozatait bővíti. Csapott tetejét nevezhetjük kupés vonásnak is, de az ötajtós megoldásra ez csak marketing fogás. A tető egyébként 2,9 centivel alacsonyabb és a lendületes íve miatt hosszabbnak is tűnik az egész autó a Q3-nál, pedig csupán 1,6 centivel nyúlik túl rajta, ami nem épp jelentős változás. Mindez csak a dizájn miatt történt, mivel tengelytávja és szélessége változatlan.
Alig 2 centivel lett hosszabb, csomagtere 530-1400 literes
Bármennyire is új kívül, annyira ismerős belül, mivel szinte változatlanul látjuk ugyanazt, amit a Q3-ban megismertünk. 10,25 colos digitális műszeregységet kap a sofőr, valamint 10,1 colos is lehet a multimédia kijelzője, mely okostelefon tükrözésre is képes, valamint 3D-s navigáció megjelenítésre is. Belső méretek tekintetében szűkösebb, mint az alap Q3, a hátsó üléssor 130 centiméteres sínen tologatható, a csomagtér pedig 530-1400 literig bővíthető. Az opciós tételek között szerepel egy nagyobb digitális műszeregység, láblendítésre is nyíló csomagtérajtó, 30 színben állítható hangulatvilágítás, valamint sportülések, melyek az S Line csomaghoz is járnak.
Ismerős az utastér, digitális a műszeregység mindenképp, a hátsó üléssor sínen tologatható
Kétféle motorral kezdi meg a gyártást és forgalmazást az Audi, a Q3 Sportback 35 TDI 150 lóerős, 340 Nm nyomatékú négyhengeres, kétliteres turbódízel motort takar mellyel 9,3 másodperc alatt gyorsíthat 100 km/h-ra. Benzinesből a 45 TFSI quattro kezdi meg a sort 230 lóerővel és 350 Nm nyomatékkal, 6,5 másodperces 0-100-as gyorsulási értékkel, mindkét motorhoz jár az automata váltó, a benzineshez az összkerékhajtás is. A Q3 Sportback a konszern legtöbb vezetéstámogató rendszerét felsorakoztatja, többségüket már alapáron, felárért pedig nem csak adaptív tempomatot, vagy parkolóasszisztenst kaphat, hanem kitakargatós LED Matrix fényszórókat is.
2,0 literes dízel és benzinmotorokkal indít, Győrben fog készülni