Győrben már az új TT jön le a szalagról

Beindult az új Audi TT gyártása Győrben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Félmillió TT után most beindult a harmadik generáció gyártása Győrben. Az A3-as nálunk gyártott változatai után ő a legújabb győri Audi.


Győrben tavaly indult be az A3 és S3 szedán, valamint az A3 kabrió gyártása, az idei év legnagyobb örömhíre meg az, hogy a harmadik generációs TT is nálunk készül. Már gyárindításkor elérhető két izmosabb verzió, a 230 lóerős TT és a 310 lóerős TTS is. A Győri Audinak bőven van már tapasztalata, a kilencvenes évek végén az első TT végszerelését csinálták a nyugati megyeszékhelyen, az elmúlt években meg a TT RS és az RS3 modellekkel bizonyított. Ezek voltak az első RS sportváltozatok, amik nem a quattro Gmbh. neckarsulmi üzemében láttak napvilágot.
Hirdetés


Az Audi győri autógyára 3000 embert foglalkoztat, közülük 800-an már korábban is autókat szereltek össze. A TT első generációját 1998-tól, a másodikat 2006-tól készítették az üzemben. Tavaly gördült ki a kapun a félmilliomodik TT, miközben a motorgyár túllépte a 25 millió legyártott egységet. A TT jelenleg három motorral készül, mind soros négyhengeres és turbós. Az alap benzines 230 lóerős (370 Nm), a TDI dízel 184 (380 Nm), a TTS TFSI motorja 310 lóerőt és 380 Nm nyomatékot tud.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?