Hajtásláncot hajtogattak a Nissan Juke R-be

Nissan Juke-R: ötödik fejezet, a hajtáslánc behajtogatása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A két autó közötti 25 cm-es tengelytávbeli eltérés miatt le kellett rövidíteni a kardántengelyeket, de ezt is megoldották a gyáriak.

A két típus (most csatlakozók kedvéért a Juke és a hajtásláncot adó GT-R) közti tengelytávbeli különbség okozta a legnagyobb feladatot az átalakítás mostani fázisában. A differencia 250 mm, ami elég jelentős eltérés, és arra kényszerítette a mérnököket, hogy új kardántengelyeket készítsenek a Juke-R-hez. A motorból előre kiinduló kardánt a GT-R karbon alkatrésze helyett vastagabb acélból készítették, hogy ellenálljon a durva hajtáslánc által keltett torziós erőknek, míg a hátsó kerekeket forgató rudazatot acélból készült rövidebb elemre cserélték. Az előzetes tesztek alapján úgy tűnik, hogy a Juke-R viselkedése nagyon hasonlít majd a GT-R-re, és a torziós tesztek is azt mutatták, hogy sikerült elég merevvé tenni az autó szerkezetét.
Hirdetés
A lassan összeálló autóba a következő részben beültetik a sofőrt, azaz az ülések és a kezelőszervek beépítése következik, természetesen úgy, hogy a lehető legtökéletesebb pozíciót alakítsák ki az ágyúgolyó sebességű törpeautó vezetéséhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?