Hazai gumik hazai teszten: a Hankook abroncsait próbáltuk ki
Teszteltük a Hankook újdonságait és csúcstechnológiáit
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A gumiabroncsok piacán minden kategóriában nagy háború folyik a gyártók között. Ezúttal a hazai gyártású Hankook újdonságait tettük próbára.
Az 7-es BMW számára a Hankook külön abroncsot gyárt, melyet a bajor cég kéréseinek megfelelően optimalizáltak. Az Ventus S1 evo2 a luxuslimuzin mellett a luxus SUV-okra is elérhető
Többször felhívtuk már idén a figyelmet arra, hogy itt az ideje nyári gumira váltani. A már jól megszokott nyárigumitesztünk is lezajlott, ahol 18 garnitúrát hasonlítottunk össze. Ezúttal a Hankook által megrendezett tesztnapon vettünk részt, ahol a Ventus széria újdonságait ismerhettük meg közelebbről, és természetesen tesztpályán és közúton is próbára tettük tudásukat.
[BANNER type="1"]
A dél-koreai cég komoly részesedéssel bír a prémium abroncsok szegmensében, jól mutatja ezt az is, hogy közvetlen beszállítója az Audinak, a BMW-nek, a Mercedesnek, a Porschénak és a Volkswagennek is. Ennek megfelelően a Porschét kivéve az említett márkákon tehettük próbára a különböző abroncsokat. A Ventus Prime2 és Ventus Prime3 mellett az S1 evo2 abroncsot is teszteltük, utóbbit személyautókra és SUV-okra is kínálja a gyártó. Technológiát tekintve innovatív fejlesztés a Prime2-nél megtalálható SEALGUARD, valamint az S1 evo2 SUV-nál alkalmazott Sound Absorber, azaz zajcsillapító technológia.
A Ventus sorozatot a BMW mellett az Audi, a Mercedes-Benz, a Porsche és a Volkswagen személyautói és SUV-jai is megkapják
Előbbi azok számára lesz hasznos, akik sokat járnak olyan mellékutakon, ahol könnyű összeszedni az apróbb defekteket. A SEALGUARD technológia ugyanis egy olyan bevonatot képez a gumiabroncs belsejében, amely a futófelületen áthatoló maximum 5 mm átmérőjű szegeknek, csavaroknak áll ellen. Egy viszkózus anyagból - amelyet többek között a rágógumi gyártásánál is felhasználnak - és egy puhább gumikeverékből készítenek egy szurokhoz hasonló ragadós masszát, amellyel 4 mm vastag bevonatot képeznek a gumiabroncs belső falán. Ha áthatol valamilyen hegyes tárgy a futófelületen, akkor azonnal tömít, sőt az idegen tárgy eltávolítását követően sem szökik el a levegő, hiszen a rést azonnal kitölti a ragadós anyag.
Az egyik helyre beütöttük, a másik helyről kiszedtük a szegeket, majd ezt követően forszírozott tempóban róttuk a köröket a drivingcampen. Az abroncs és az autó teljesen kezelhető volt, semmit nem éreztünk a benne lévő szegből és a lyukakból
Jól vizsgázott a gyakorlatban is ez a technológia, ugyanis forszírozott tempó mellett semmit sem lehetett érezni abból, hogy egy szög van a gumiban. Egy korábban beütött szeget is kihúztunk a tesztkör előtt, ennek sem volt ráhatása a kormányzási, fékezési jellemzőkre.
Ha nem tudom, hogy sérült a gumi, továbbá van egy szeg benne, akkor azt mondtam volna, hogy ez egy teljesen sértetlen gumiabroncs.
Bal oldalon figyelhető meg a SEALGUARD technológiáért felelő bevonat. A ragacsos anyag kitölti a defekt okozta kisebb lyukakat, így megúszhatjuk a gumiszerviz-látogatást
A következő új és látványos fejlesztés a Sound Absorber technológia. Ennek megvalósítása nem tűnik bonyolultnak, és látva eszünkbe is juthat, hogy miért kellett ezzel eddig várni? A zajcsökkentést igen egyszerűen, egy réteg szivaccsal érték el, amelyet hasonlóan a SEALGUARD-hoz, az abroncs belső oldalára ragasztanak fel. Ezen technológiát csak a SUV-oknál használt S1 evo2 SUV köpenyeknél alkalmazzák. A tesztút során nem volt mihez viszonyítani a gördülési zajt, a Hankook szerint pedig főként autópályán fogjuk érezni hatását. 130 km/óra és e feletti tempónál viszont sokkal inkább zavaró lesz a szélzaj, mint a gumi gördülési hangja. Maximum a külső környezet felé leszünk csendesebbek, ami szintén nem utolsó szempont.
A Hankook rácalmási üzeme 2007-ben kezdte meg a termelést. Ma már 3200 főnek ad munkát, évente pedig 19 millió abroncs készül, amely Európa-szerte kerül elosztásra
Összességében mindhárom prémiumabroncs a mai legmodernebb technológiát képviseli. A mérnökök tovább optimalizálták a tapadási jellemzőket, így mind száraz és nedves körülmények között javult a gumi-aszfalt közötti kapcsolat. A futófelület mintázatának árkaiban apró, hosszanti bevágásokat hoztak létre, amellyel a hűtést segítik elő. A dupla rétegű műselyem karkasz egyenletes nyomáselosztást biztosít, míg az ultrakönnyű, ugyanakkor rugalmas acélöv tovább javítja a vezethetőségi jellemzőket.
A Hankook bármely abroncsa jó választás lehet azoknak, akik nem akarnak költeni a prémium abroncsokra, ugyanakkor fontos számukra az általa nyújtott megfelelő teljesítmény. A mi tesztünkön is jól szerepelt, épphogy lecsúszott a dobogóról, száraz körülmények között ugyanakkor ezüstérmes lett.
A gyártás egyik leglátványosabb része a SEALGUARD felirat lézerrel való beleégetése a gumiba. Néhány másodpercig így lángol a gumi a folyamat során

























Erre én is gondoltam, de tény, ilyen jellegű problémáim általában az olcsóbb gumikkal voltak (pl Uniroyal).
A nagy márkákkal (Goodyear, Michelin Pirelli) még sosem.
Nem lehet hogy maga a felnid volt kiegyensúlyozattlan? Egy gumis véleményére azért mérget nem vennék. http://www.tyrereviews.co.uk/Tyre/Hankook/
A téligumim erősen vibrált egy bizonyos sebességtartományban.
A gumis szerint a hankookot sokkal nehezebb volt kicentírozni, mint a Scoprion verdét.
Itt 235ös tappancsokról beszélünk, tehát nem a fapad árliga.
A gumis szakvéleménye szerint a Hankook egy rakás ****, és legközelebb vegyek rendes márkát…
Azt kifejthetnéd bővebben hogy pontosan mi volt a gumisod baja a Hankookkal?
Hát nem tudom. A gumisom annyit anyázott a Hankookra mint kevésre. Aszongya vegyek rendes gumit… Mondjuk a Pirellikkel nem is volt gond, de tény más árfekvés, akkor is ha a koreai közelebb volt árban a Prellihez mint a noname kiníaiakhoz…
Melyik típusú Hankook gumikat gyártják itthon? Ha már „hazaizunk”…!
A Michlein is gyárt itthon gumikat a régi Taurus gyárban, arról se tudni melyik fajtákat.