Hazánkban forgatott a Hyundai

A tököli reptér újra híres lett, köszönhetően a Tucsonnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már több mint 5 millió ember látta, a dél-koreai gyár Magyarországon forgatott reklámfilmjét.


Most még híresebb lehet a Tököli Repülőtér aszfaltcsíkja, köszönhetően a Hyundai legújabb reklámfilmjének. Először a Red Bull Air Race-nek adott otthont, később a King of Europe és egyéb európai szintű drift eseményeknek köszönhetően lett egyre híresebb és híresebb az egykori orosz katonai reptér. Most a Hyundai választotta megfelelő helyszínnek a Budapest melletti repteret legújabb filme elkészítéséhez.
Hirdetés
Már írtunk részletesebben a vadiúj Hyundai Tucsonról, azonban máris újra a figyelem középpontjába került. Főleg nekünk magyaroknak, hiszen érintettek vagyunk a róla forgatott reklámfilmben. Néhányan személyesen is láttuk a filmben látható homokból épített alagútrendszert, azonban akkor még nem tudtuk hova tenni a dolgot. Azt hittük, újabb drift aréna épül. Most azonban lehullott a lepel a több hónapos kérdésről. A Tucson manőverező képességét hivatott bemutatni a Hyundai által nem rég közzétett kisfilm, amit még nyáron forgatták a Tököli Repülőtéren. A Sand Circuitnak, azaz Homokpályának nevezett fura építmény segítségével kívánták bemutatni, hogy egy sérülékeny homokfal sem akadály a Tucson dinamizmusa és kényelme számára.
A menet jó lehetőség volt, hogy bemutassák a legfőbb fejlesztéseket, amiket bevetettek az új crossoveren.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?