Hétköznapibb Alfa Romeo Giuliák érkeznek
Genfben debütálnak a hétköznapi Alfa Romeo Giuliák
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A csúcsmodell mellett többféle benzinessel és dízellel is elérhető lesz a Giulia. Az első modellek késő tavasszal érkeznek a piacra.
Három benzines és dízel modell érkezik az Alfa Romeo Giulia kínálatába. Előbbiek 180-330 lóerő, a gázolajosok 135-210 lóerő közötti teljesítménnyel lesznek rendelhetők
A legfrissebb jelentések szerint az Alfa Romeo a jövő héten megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon mutatja be a Giulia hétköznapi használatra szánt modelljeit. Az 510 lóerős Quadrifoglio Verde mellett 2,0 literes turbós benzines és 2,2 literes turbódízel motorokkal is elérhető lesz a modell. Nem aprózzák el azonban itt sem a teljesítményt. A benzinesek 180, 250 és 330 lóerős változatokban, míg a dízelek 135, 180 és 210 lóerős kivitelekben érhetők majd el. A leggyengébb dízelt kizárólag Európában fogják forgalmazni. A gyártás hamarosan elindul a cassinoi üzemben, az első darabok május végén érkeznek majd a kereskedésekbe.