Idén gyárt utoljára régi vágású sportautót a Lamborghini

2022-től nem gyártanak tisztán belsőégésű motorral szerelt autókat a Lamborghininél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az már korábban biztossá vált, hogy az évtized második felében az olasz márka teljesen száműzi kínálatából a belsőégésű motorokat, de az átállás úgy tűnik, sokkal hamarabb elérkezett, mint arra sokan számítottak.

Kevés ideje maradt azoknak, akik még a régi vágású Lamborghinikből szeretnének a garázsukban tudni egy példányt. Az olasz márka vezérigazgatója az Automotive News Europe-nak adott interjújában elmondta, a 2022-es év lesz az utolsó, mikor is tisztán belsőégésű motorral szerelt autókat engednek ki a kereskedésekből. A Lambonál a klímakérdés már nem számít új keletű dolognak; 2021 májusában az olaszok egy internetes előadás keretein belül jelentették be, hogy 2025-re az összes modelljüket hibrid meghajtásúvá alakítják valamint legkésőbb 2030-ra elkészül az első tisztán elektromos Lamborghini is. Az olaszok ezen célkitűzések megvalósítására több mint másfél milliárd eurót különítettek el (átszámítva közel 540 milliárd forint), ami rekordösszegnek számít.
Hirdetés
A Lamborghini így pontosan 60 évig kínált sorozatgyártásban tisztán belsőégésű motorokkal szerelt autókat, az első 350GT névre hallgató modell ugyanis az 1963-as Torinói Autószalonon debütált. A márkát övező kultusz ugyanakkor továbbra is erősebb, mint a klímakérdés; Winkelmann az Autocarnak adott interjújában elmondta, hogy egyelőre szeretnék megtartani a V12-es erőforrásokat, hiszen ez "része a Lamborghini örökségnek", de az új V12-es hajtásláncok már sokkal hatékonyabbak és környezettudatosabbak lesznek. A vezérigazgató hozzátette; a hibrid hajtásláncokra átállás várhatóan 50 százalékkal csökkenti majd a márka CO2 kibocsátását. Legkorábban az Aventador "zöldebb" változata érkezhet, a már említett erőforrással - akár már idén - később pedig a Huracán és a Lamborghini SUV-ja is átesik a módosításokon. Utóbbi kettő esetében egyelőre nincs megerősített információ arról, hogy megtartják-e a V8-as, illetve V10-es motorokat. A márka egyébként bizakodó, hiszen a 2021-es évük a valaha volt legnagyobb eladásokat hozta.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?