Hivatalosan is bemutatkozott a Mazda CX-4

Gyári képek és információk a Mazda új kupé crossoveréről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kémfotók és a teaser képek után végre lerántották a leplet a Mazda újdonságáról, a CX-4-ről. A sportos crossover egyelőre csak Kínában lesz elérhető.


Az utóbbi időben hangos volt a világsajtó a Mazda újdonságától, sorra jelentek meg a kémfotók és az lényegi részleteket ábrázoló képek a kupétetejű crossoverről, a CX-4-ről. A Pekingi Autószalonon hivatalosan is bemutatták a modellt, amely Kínában fog készülni, és kezdetben csak helyi piacon lehet majd hozzájutni.
Hirdetés
Ahogy azt megszokhattuk, a Mazda KODO formanyelve és a Skyactiv technológia jellemzi majd a modellt. 2,0 literes 160 lóerős és 2,5 literes 192 lóerős benzinessel debütál Kínában. Mindkettőhöz automata váltó társul, utóbbi pedig összkerékhajtással érkezik. Egyelőre európai forgalmazásról nincs hír, emiatt idehaza be kell érni a CX-5 és CX-3 modellekkel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:46
    Permalink

    Megint a szokásos blődli…nem unod még?

    Miért másolta volna a Mazda az Alfát? Ha én valakit másolni akarnék, azt azért tenném, mert irigy lennék a sikereire, és hasonló elismertségre vágyom, mint a másik. Az Alfa és a sikerek!!?? Még mindig kérdés, hogy túl fogja-e élni…

    “…másnak még nem sikerült annyira jó autót csinálni hogy a teljesen hülye koncepció ellenére sikeres legyen…”

    Persze, mert mostanában kezdik ezt a kategóriát mások is ízlelgetni. Nem sok ilyen crossover-kupé van még a piacon. Te már a jövőbe látsz, hogy így tudod, másnak nem sikerülhet?

  • 2017.10.28. at 05:46
    Permalink

    Ezt érdekes egy olyan autó cikkéhez írni amelynek gyártója évekig az Alfa Romeo formáit khm, “interpretálta”.

    Rendben van a CX4, és speciel az X4 szereintem nem lett valami lenyűgöző, de attól még ezt az ökörséget a BMW találta fel, és vitte sikerre. Annyira konzekvense, hogy másnak még nem sikerült.

    Vagy egy másik szemszögből nézve: másnak még nem sikerült annyira jó autót csinálni hogy a teljesen hülye koncepció ellenére sikeres legyen…

  • 2017.10.28. at 05:46
    Permalink

    Azt hogy ki mit és mennyi bőrt húz le egy adott forma alapról, akkor máshol kell keresgélni. Valahol német földön München és Ingolstadt környékén

    Ez a CX4 teljesen rendben van

  • 2017.10.28. at 05:46
    Permalink

    Eddig nem használták a Mazdánál a négyes számot,mert szerencse szám – úgy tűnik,hogy a mai vezetés már nem babonás.
    Egyébként szerintem szép a CX4,csak már túl sok bőrt akarnak lehúzni a KODO formáról.

  • 2017.10.28. at 05:46
    Permalink

    Ez a kupé crossover kategória is egy olyan divathullám, mint a sima crossover volt egy időben vagy a hibrid. Előbb-utóbb minden gyártónak lesz. Jól megoldotta a feladatot a Mazda, szerintem a CX-sorozatnak itt még koránt sincs vége, lehet, hogy végigmegy a számsor 1-9-ig, ahogy pl. a BMW X-sorozatánál is látható.

Vélemény, hozzászólás?