Idén ezt az autót nyerheted meg – mutatjuk, mit kell tenned!

Fizetett hirdetés

Élményautózás bűntelenül, akár ingyen - kipróbáltuk az AMTS idei fődíját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén először japán autót, egy Mazda MX-5 roadstert sorsolnak ki az AMTS szervezői. Nem akármilyet, természetesen egy egyedi példányt. Kipróbáltuk, mutatjuk mit tud!

Hagyomány, hogy az AMTS-en autót sorsolnak ki a (teljes árú vagy családi jegyet vásárló) látogatók között. Sokáig a helyszínen építették, az utóbbi években azonban már előre, de szintén élőben követhető módon. Idén számos különleges modell után a roadsterek népautója, konkrétan a világ legnagyobb példányszámban eladott Mazda MX-5 egy teljesen egyedi példánya lesz a fődíj. Beismerem, én magam nem vagyok egy nagy sportautó-fanatikus, az MX-5-öst viszont imádom, a 16. AMTS nyereményautója pedig pont az az NC, amivel én is a legtöbbet csapattam, amikor még 10 évvel fiatalabb voltam. Sőt, be kell valljam, hogy a nyereményautó már a frissített NC, én pedig még az eredetivel mentem több ezer kilométert. Ennél nagyobb gondunk persze sose legyen!
Hirdetés
Ráadásul vezettem azért a frissített NC-t is még újkorában, csak nem annyit, mint az első kiadásút. Nekem mindig is elég volt az 1,8-as, alapmotoros verzió, egyébként talán a motor az egyetlen alkatrész a nyereményautóban, amin nem "faragtak", maradt 126 lóerős, aminél ugyebár egy mai Suzuki S-Cross is erősebb. Élményt persze mindenképp sokkalta többet ad az MX-5. Halkan megjegyzem, hogy olyannyira józan és olcsón fenntartható élményautó, hogy gyári alapkereke 16 colos, a kommersz 205/55 R16 abronccsal. Na a nyereményautón persze már nem ilyeneket találunk, 18 colos Japan Racing SL01 alufelnik kerültek rá, azokra pedig igencsak peres Toyo Proxes abroncsok, ami önmagában megváltoztatta az MX-5 játékos karakterét. Míg "hagyományos" abroncsokkal az MX-5 pont könnyedén játékba vihető, ennek a spéci gumikkal vége, száraz aszfalton úgy tapadtak a Toyo gumik, hogy rögtön nekem is kevésnek tűnt az MX-5 ereje, pontosabban inkább azt mondanám: bátran lehet taposni, mert amit tud a motor, azt gond nélkül bírja az amúgy átépített és ültetett futómű, valamint a gumigarnitúra is. Az O.CT Tuning Hungária kínálatából választott, az MX-5-höz gyártott ST futómű ráadásul még csak középállásban volt, ebben is érezhetően keményebb és alacsonyabb már a gyárinál, legalsó helyzetébe biztosan nem tenném, de még megnézném a felsőbbet is, mert a középsőben már a legtöbb kocsibeállón óvatosságot igényel az MX-5.
Hirdetés
Ahogyan az ültetett autóhoz passzoló, a Magnatuning kínálatából származó teljes spoilerszett, úgy a módosított kipufogó is sportos, a valós teljesítménynél komolyabb kiállást ad az MX-5-nek, amivel már a próbakörön sem lehetett úgy menni, hogy ne állítanának le és tennék fel a kérdést:

Te ezt már megnyerted, vagy ezt még meg lehet nyerni?

A válasz pedig az, hogy még bárki megnyerheti, akár te is: nincs más teendő, mint jegyet venni és elmenni az AMTS-re, ahol nem mellesleg 10 tematikus kiállítás is várja a nagyérdeműt. A szórakoztatás amúgy a nyereményautónak is további erőssége. Na nem, mintha egy MX-5-nél ez fontos kérdés lenne, de elég komoly hangtechnika került bele. A MAC Audio hangszórókat egy 2 DIN-es, érintőképernyős, azon tolatókamerát is adó fejegység szólaltatja meg, a csomagtérbe rakott erősítőn túl a kábelezés és a rezgéscsillapítás is teljesen új. Van teljesen új LED-es fénytechnika is az autóban, de be kell valljam, ezt a tűző napsütésben nem láttam, azt viszont el tudom mondani, hogy a gusztusos, valódi bőr kárpitozás a perzselő napsütésben sem volt izzasztó, meg persze azt is, hogy a Bara Kárpit csapata szokás szerint példás munkát végzett: ilyen minőségű MX-5 belteret nem láthattunk még. Azért viszont a Mazdának és az AMTS csapatának lényegében közösen jár a pacsi, hogy a nyereményautó tényleg szó szerinti élményautó. Nem kell vele gyorsan menni, 50-nél a városban és 90-nél az országúton, teljesen legálisan is fülig ér benne a sofőr szája. A Toyo Proxes abroncsoknak köszönhetően a derékszögű kanyarokban is, ezt az autót nem lehet kihozni a sodrából, ráadásul "hülyegyerek üzemmódban" is 10 liter alatt fogyaszt, de ha óvatosan krúzolunk vele, akkor 7 liter alá is könnyedén bevihető. Apropó üzemanyag: még egy 50 ezer forintos üzemanyagutalvány is jár hozzá a nyertesnek, aki a július 1-ig érvényben lévő hatósági árral, kétszer gond nélkül teletankolhatja majd MX-5-öst, amire alighanem sokaknak fáj a foga. Ha neked is, vegyél jegyet itt!
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?