Ezt az autót lehet megnyerni idén! Május 27-29. között AMTS!

Megmutatta idei, már elkészült nyereményautóját az AMTS csapata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői idén is előre elkészítették azt az autót, amit a show utolsó napján a résztvevők között fognak kisorsolni.

Az immár 16 éves AMTS kapcsán a nyereményautó régi hagyomány. Sokáig a helyszínen, 3 nap alatt, a látogatók szeme láttára építették meg azt az autót, amit végül kisorsoltak. Immár ötödik éve azonban előre készül, így a kész autót a show ideje alatt végig csodálhatják a látogatók, majd a zárónapon sorsolják ki. Idén is így lesz ez. Míg tavaly Mini Cooper Coupe, azt megelőzően Porsche Boxster S, Ford Mustang, Audi TT, BMW Z4 Roadster, még korábban Volkswagen Scirocco és Eos is sorsolásra került, most először egy japán autó, ráadásul egy japán roadster, a világ legnagyobb példányszámban eladott roadstere, egy Mazda MX-5 lesz a nyereményautó.
Hirdetés
Az MX-5 a háromnapos, idén május 27-29. között tartott AMTS-nél alig hosszabb ideig, 4 napig, szintén élőben követhető módon épült a Westend Bevásárlóközpontban. A harmadik generációs (NC) 1,8-as benzines alapváltozat teljesen megújult. Sok más mellett állítható ST futóművet kapott; a bemutatáskor természetesen teljesen leültetett állapotában láthattuk, de mint azt a szervezőktől/átépítőktől hallhattuk, a használhatóság érdekében természetesen magasabb pozícióba fogják állítani. Újak a 18 colos Japan Racing könnyített alufelnik és azokon a Toyo Proxes abroncsok is. A karosszériára első-hátsó spoiler és teljes fóliázás is került, az utastérbe épített hifi és teljes bőrkárpitozás is, de legalább ilyen fontos, hogy nem csak optikai tuningot kapott a Mazda. Bár motorja érintetlen, vadonatúj fékeket és teljes karbantartást is kapott, a nyertes továbbá egy 50 ezer forintos üzemanyagkártyát is kap hozzá, reméljük, hogy abból még májusban is megtankolható lesz legalább kétszer. Az AMTS persze nem csak nyereményautójával ígér "nagyot". Idén is egy belépővel kínál összesen 10 tematikus rendezvényt, az alábbiakat. A belépővel pedig nem csak a bejutás lehetőségét kapjuk, hanem regisztráció után esélyt a nyereményautóra, amit a rendezvény harmadik napján, május 29-én fognak kisorsolni.
Hirdetés

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:
  1. Carstyling.hu Tuning Show – hazánk és Közép-Kelet-Európa legnagyobb autótuning show-ja
  2. Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
  3. 101 EV Park - Nemzetközi Elektromobilitás Expo – elektromos jármű kiállítás és háttéripari show
  4. Classic Automobil Show - restaurált klasszikus autók, veteránok, oldtimerek
  5. Magyarok a világ járműgyártásában Kiállítás - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  6. DRIFT és GYMKHANA Show – A látványos autósportok exkluzív bemutatkozása
  7. OFF-ROAD Show – Minden, ami terepautó, látványos, épített pályán
  8. Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
  9. Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  10. SUV és Pickup Zóna – szabadidőautó kiállítás, az elérhető kínálat bemutatkozása

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?