Időutazás csábít Siófokra

Sörfesztivál és veterán autók találkozója Siófokon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szórakoztató elemek sokasága várja a Polski Fiat, Lada és Zastava rajongókat, valamint a retróvilág kedvelőit Siófokon június utolsó hétvégéjén.

Miként már írtunk róla, háromnapos, hárommárkás autótalálkozó várja az autók, vagy csupán csak a közelmúlt hangulatának rajongóit Siófokon. A Polski Fiat kínálatából ismert 126, 125 és a Lada, Fiat 124 alapú modelljei mellett a Zastava esetében a legtöbb példány a 128 alapú 1100-ból érkezik majd, de a jugoszláv márkától várható 600-as és 750-es, valamint akár 850-es is megjelenik. A rendezők szerint minden, Siófokra látogató vendég 30-40 évet lép majd vissza az időben azáltal, hogy újra láthatóvá válnak a város utcáit, a szállodák parkolóit, az üdülők kiskertjeit évtizedeken át benépesítők modellek. Siófokon megelevenedik „Ötvös Csöpi” üldöző-Zsigulija, a TSZ elnök Nagypolskija, és a megyei pártszervezet vezetőjének Pobedát leváltó zászlós hajója, a Warszawa; ismét megjelennek a 80-as évek nyugati autószimbólumai – a 128-as Fiatokat idéző Zastavák.
Noha a háromnapos találkozó legfőbb résztvevői az említett autómárkák tulajdonosai, az 1960-as, 70-es illetve 80-as évek hangulatát idéző esemény további meghívottjai között a lengyel, és magyar motorkerékpárok tulajdonosait is említhetjük, így a veterán Zsigulik, Polski Fiatok és Zastavák mellett a siófoki Aranypart Kempingben sátrat vernek a lengyel Junak, a magyar Pannónia és Danuvia motorkerékpárok tulajdonosai is.
Hirdetés
Míg a június 24-i, pénteki nyitónap szinte csak „bemelegítésként” szolgál, hiszen aznap a legkomolyabb kihívás az esti főzőverseny, 25-én, szombaton már komoly verseny, nevezetesen a SióTimer Rally Túra várja a résztvevőket, amely nem csak egy adott útvonal teljesítését írja elő, hanem temérdek trükkös feladatot is bevet, hogy kiderüljön, ki a legjobb sofőr. A délelőtt 10 órakor startoló Rally szintideje 3 óra 15 perc, a nevezőktől pedig legfeljebb 5 és fél órás időt fogadnak még el a szervezők, 16 órától ugyanis már kezdődik a Siófok Aranypart-Kikötő-Ezütspart útvonalon korzózó felvonulás. Ez utóbbi vezeti majd fel a 17 órától koncertet adó, a Macskajaj című legendás film zenéjéről ismert „Legenda” zenekart, melynek előadása után már „csak” a Sörfesztivál, a Rally és a márkák által delegált hölgyekből a „Miss Polski”, „Miss Zsiguli” és „Miss Zastava”, valamint az „Aranypart Retro” díjak eredményhirdetése, sörivó csapatverseny és éjszakai hajókázás vár a résztvevőkre. E program-kavalkádból talán csak az öltözékével, kemping-felszerelésével leginkább a 70-es, 80-as évek hangulatát hozó versenyzőnek járó Aranypart Retro díj kíván magyarázatot.
Nem kevésbé ígéretes a vasárnapi program sem, amikor nem csak a résztvevőket, hanem az összes érdeklődőt várja a „Nagy Autóbontó Siófok”. Bár az alkatrészekből ekkor mindenki 25 százalék kedvezménnyel vásárolhat, nem csak ezért, hanem az ottani, a KGST országok haditechnikai járműparkját bemutató, szinte új példányokat is soroló tárlat, valamint hangulatos bográcsgulyásos „ingyen ebéd” miatt is érdemes útba ejteni a bontót.
A találkozó persze nem a bontóban ér véget, épp ellenkezőleg, a hangulatos hétvége emlékéül egy térplasztikát avatnak majd fel a rendezők a Siófoki Aranypart Kemping előtt, hogy a retróvilág egy kicsit mindig jelen legyen a magyar tenger partján.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?