Ilyen a magyar nevű Lotus!

Bemutatták a Lotus legújabb üdvöskéjét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Porsche Cayenne méretű villany-SUV érkezett a Lotus boszorkánykonyhájából, amelynek a neve is érdekes számunkra.

Elkerülhetetlen volt, hogy a Lotus is belefogjon a maga szabadidő-autójának a kifejlesztésébe. Egyszerűen nem tehették meg, hogy ne harapjanak ki ebből a piaci tortából egy szeletet, és ha már csináltak egy SUV-ot, akkor azt a trendeknek megfelelően villanyhajtásúnak alkották meg. Sőt, egy „életstílus autó” trió első tagjaként érkezett, igaz egyből a csúcsra. Ám ugyanerre a padlólemezre mindenféle méretű és fajtájú autó ráilleszthető, szóval nem csak SUV-ok várhatók a továbbiakban a Lotsutól. Az Eletre neve állítólag valóban a magyar életre szóból ered, a formája viszont az Emira és az Evija sportautók által kikövezett utat követi. Hozzájuk hasonlóan nagy tengelytávval, de rövid túlnyúlásokkal rendelkezik. Telepakolták érdekes részletekkel, például az első pillanatban feltűnik, hogy nincsenek külső visszapillantó tükrök, ezeket kamerákkal helyettesítették. De érdemes egy pillantást vetni az első lökhárítóra is, amelyen látványos „rést” vágtak a levegő áramlását biztosítva, valamint ugyanez hátul is megismétlődik.
Hirdetés
Az utastér high-tech, kérhető négy vagy öt üléssel. Előbbi esetében a két hátsó ülés között is egy érintőképernyő kap helyet, ahogy a középkonzolon is ott trónol egy 9 colos változat. De jut még egy vékony kijelző a sofőr és az első utas elé is, emellett a kormánykerék is extravagáns formájú, akárcsak az egész autó. Kezdetben 600 lóerővel és összkerékhajtással érkezik az Eletre, így kevesebb, mint 3 másodperc alatt gyorsul 100 km/h tempóra, végsebessége pedig 257 km/h. Ám későbbre ígértek két erősebb változatot is. Jelenleg 100 kWh kapacitású akkumulátor tárolja az energiát, ami körülbelül 600 kilométeres hatótávra elegendő. De képes 350 kW-os töltésre is, amellyel 20 perc alatt 400 kilométerre elegendő energiát szívhat magába. Egy dolgot nem árultak el még, ez pedig az Eletre tömege. Valószínűleg „aggódnak”, hogy Colin Chapman forogni kezd a sírjában, ha megtudja, hogy a becslések szerint két tonna feletti Lotus született.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?