Íme az első Volvo, amelyet nem forgalmaznak dízelmotorral

Bemutatták az új Volvo S60 szedánt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Volvo S60 limuzint kizárólag hibrid erőforrásokkal dobják piacra.


A Volvo Cars még 2017-ben - elsőként – jelentette be, hogy 2019-től minden típusát részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal fogja gyártani. Nos, már most megérkezett az első fecske, ugyanis az új Volvo S60 kétféle turbós-kompresszoros plug-in hibrid erőforrással lesz rendelhető.
A T6 jelölésű, összkerékhajtású modell plug-in hybrid erőforrásának rendszerteljesítménye 340 lóerő, míg a díjnyertes T8 AWD-ben 390 lóerő teljesít szolgálatot. Ezen kívül még a Volvo T5 és T6 sima benzines motorjai is elérhetők lesznek az új S60-hoz, amely a márka átméretezhető padlólemezére épül. Ugyanazokat a biztonsági és infotainment rendszereket kapja, mint a szintén idén bemutatott új V60 kombi, illetve a kínálat csúcsán álló 90-es modellcsalád, valamint az XC60.

A világon elsőként a City Safety rendszer automatikus fékezéssel segít elkerülni a frontális ütközést vagy enyhíteni annak súlyosságát. Ráadásul ez az egyetlen olyan rendszer ma a világon, amely a gyalogosokat, a kerékpárosokat és nagytestű állatokat egyaránt felismeri. Az új S60-ban megtalálható még az útelhagyást gátló technológia, a frontális ütközést enyhítő funkció, valamint további kormányrásegítő technológiák. Emellett az opcionális Pilot Assist rendszer továbbfejlesztett változata, valamint az automatikus fékezés funkcióval felszerelt, opciós keresztirányú forgalom-felügyelet rendszer teszi teljessé a „testőrséget”.
Hirdetés

Az utastér is a V60-ban látott formákat örökölte. A Sensus Connect infotainment rendszer a táblagépekhez hasonló érintőképernyős felületen kezelhető és kompatibilis az Apple CarPlay, illetve az Android Auto alkalmazásokkal is.Továbbá támogatja a 4G adatforgalmat, így a vezető folyamatosan kapcsolatban maradhat a külvilággal.

Korunk követelményeinek megfelelően néhány országban egy új előfizetési szolgáltatáson keresztül is elérhető lesz a típus. A Care by Volvo szolgáltatással az ügyfelek az autó megvásárlása helyett kezdőrészlet nélkül, havi fix előfizetési díj ellenében használhatják a járművet.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.24. at 10:50
    Permalink

    Két mondat a cikkből:

    “Az új Volvo S60 limuzint kizárólag hibrid erőforrásokkal dobják piacra.”

    “Ezen kívül még a Volvo T5 és T6 sima benzines motorjai is elérhetők lesznek az új S60-hoz…”

Vélemény, hozzászólás?