Indul a 2013-as Magyar Profi Drift Bajnokság

Izgalmas menüt ígér az idei évre a Drift Bajnokság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Márciusban még csak kedvcsinálóval, edzéssel, de indul a Drift Bajnokság, áprilisban pedig már az első futam köszönt a gumifüstülőkre. Ideje melegíteni!

Lehetséges, hogy korgó gyomorral kezdtek idei évadjukról írni a Drift Bajnokság szervezői, ugyanis beharangozó helyett mintha egy komolyabb vacsoraajánlót olvasnánk. A sorok között persze szó sem esik elemózsiáról, sokkal inkább másról, mi másról, mint gumifüstölésről. Ezt és temérdek szórakozást tartogat az idei évre is a Drift Bajnokság, jó étvágyat szórakozást kívánunk hozzá!
Hirdetés
A Drifting.hu közleménye:
A Magyar Profi Drift Bajnokság szervezője, azaz a Drifting.hu csapata 2013-ra olyan menüt állított össze a drift szerelmeseinek, mely után mindenki megnyalja majd a tíz ujját.
A menü egyik fő jellemzője, hogy szájhagyomány útján, fórumokon, utcai csapatásokon, drifterek környezetében terjed, ami köszönhető a jó pár adag tsuisonak, a csipet gumipornak és jó adag füstnek. Nagyon fontos ismérve, hogy óvatos mozdulattal kell vegyíteni a hozzávalókat és figyelni kell az arányokra… Előlegnek jöjjön egy-két ízelítő a hetedik évad étlapjából!
Tsuiso-saláta: A saláta legfőbb alapanyaga több száz kiló vas, ami a legízletesebb salátákhoz hasonlóan annál finomabb, minél különbözőbb összetevőket használsz hozzá. Hozzávalók: egy jó adag bajoránna, leginkább a BMW-t ajánlom, de jöhet egy csöpp Mercedes is, kell persze japán fűszerezés is, arra tökéletes egy-két Nissan és Toyota, de nem árt bele némi amerikai ízfokozó, mondjuk egy Mustang, és egy-két különleges ízesítő, mint például a Ford. A saláta elkészítése roppant egyszerű! Tölts fel egy gazdagon aszfaltozott katlant, tedd bele a vasakat és határozott mozdulattal kezdd el terelgetni őket. Nem gond, ha füstölni kezdenek vagy majdnem egymáshoz érnek, annál szebb lesz az eredmény. A saláta díszítésére használj bójákat és zászlós figurákat. Ugye nem is ördöngösség? (Még egy apró megjegyzés: minél füstösebb, annál jobb... ;))
Driftcsók: Desszertnek a driftcsókot ajánljuk az alábbi hozzávalókkal: jó adag napsütés (legalább 18 fokra hevítve), sok-sok drifter, több tucat versenyautó, pár kiló nevetés, egy adag adrenalin, egy csepp füst és gumieső, és egy csipetnyi őrület. Ha mindezeket finoman összekevered, akkor olyan édes álmot kapsz, ami örökre rabul ejt. Más édességre nem is vágysz majd többé. De vigyázz vele, mert függővé tesz...
A Magyar Profi Drift Bajnokságban 2013-ban ötször vethetik össze erejüket és tudásukat a profi versenyzők és háromszor az amatőrök. A Magyar Profi Drift Bajnokság versenyei elhagyják a reptereket és idén a versenypályákat részesítik előnyben. Hollandiából érkezik profi pontozóbíró a versenyekre, az amatőr versenyzőknek pedig idén már nem kötelező a cső…
És akkor most következzenek a főételek a konyhafőnök, Béres Szabolcs ajánlásával:
  1. Előétel: edzések március 16-17-én Máriapócson, valamint április 6-án Kakucson, ahol a versenyszezon előtt mindenki bemelegítheti az ízlelőbimbóit az idei szezonra.
  2. Étvágygerjesztő: Amatőrökkel és Profikkal fűszerezett Kilinccsel Előre Drift Kupa a Kakucsringen április 7-én
  3. A séf ajánlata: Májusban a rallycross futamokkal együtt kerül megrendezésre a „RallyCross és Drift Fesztivál” - sok finomság egy helyen…
  4. Magyar Prémium Drift: „Drift Kihívás napja”, mely júliusban kerül megrendezésre. Receptjét egyelőre titok övezi.
  5. Drift Specialitás: az idei év sem múlhat el az augusztusi „Trackwood Drift Festival” nélkül, ahol a Profi forduló mellett az EEDC és a Drift Allstars kerül ismét terítékre.
  6. Drift Különlegesség - „EgerDrift”: a 2013-as idény döntőjének nem más ad otthont, mint Eger, ahol a város aszfaltján dől majd el, hogy ki lesz az idei év Profi bajnoka.

Reméljük, az ajánlatunk elnyerte a tetszéseteket, és 2013-ban ismét vendégül láthatunk benneteket egy pár finom driftes fogásra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?