Bruttó 500 ezer forint értékű eredményrészesedés kifizetéséről döntött a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a kecskeméti üzem dolgozói számára a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan – tudatta a vállalat a közleményében. Az egyszeri juttatást a munkavállalók a márciusi munkabérrel együtt, április elején kapják majd kézhez – tették hozzá.
Ezzel a Mercedes magyarországi üzeme sorozatban negyedik éve részesíti munkavállalóit éves prémiumban, így köszönve meg a kiemelkedő teljesítményüket. A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az eredményrészesedés mértékét több tényező alapján határozták meg. A kulcsfontosságú mutatók mindegyike pozitív irányba alakította a kifizetendő összeg alakulását. Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója köszönetét fejezte ki a munkatársaknak teljesítményükért, és kiemelte: egy kihívásokkal teli környezetben az elkötelezettségükkel és megbízható munkavégzésükkel fontos alapot teremtettek a gyár sikereihez.
A közleményben továbbá elmondták, hogy a vállalat dolgozói – a javadalmazási csoportjuktól függően – legalább 5 százalékos kollektív béremelésben részesülnek, 2027-ben pedig ezt a bért fejlesztik további 4 százalékkal.




