Itt a tavasz, jöhet a nyári gumi és a futómű-vizsgálat

Fizetett hirdetés

Gumicseréhez futómű-ellenőrzés is ajánlott, járhat hozzá ingyen is!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végre itt a napsütés és az évszaknak megfelelő melegebb idő, lehet felrakatni a nyári gumikat. A tél után azonban a futómű ellenőrzése is ajánlott - tudunk olyan helyet, ahol ingyenesen elvégzik.

Miként arra téli abroncsokat is vizsgáló nyárigumi-tesztünk rámutatott, a mostanság beköszöntött melegebb időben hamar előnybe kerülnek a téliekkel szemben a nyári abroncsok. Napsütésben ráadásul a sötét, hőgyűjtő aszfalt gyorsan hevül, s lesz - az általa felmelegített - levegőnél melegebb, azaz napsütésben gyorsan nő a nyári abroncsok elsőbbsége. Bár a tél többször is megviccelt bennünket, most már talán biztos, hogy nem tér vissza, s lehet felrakatni a mostani hőmérsékleten már jobb tudású nyári gumikat.

Jobban is tapadnak, s kevésbé is kopnak, mint a téliek. Mindez azonban csak akkor igaz, ha a futómű megfelelő állapotban van, korrekt a kerekek összetartása, dőlése és utánfutása. Ellenkező esetben ugyanis a nem megfelelő felfekvés miatt a tapadás, s a kopás sem lesz ideális. Szélsőséges esetben a gumi féloldalasan vagy extrém esetben csak egy vékony csíkon, s ott fokozottan kophat, miközben tapadást alig ad. Ha ez a vékony csík a gumi belső oldalánál van, akkor nehezen észrevehető, miközben az abroncs akár „vászonig” kophat, majd hirtelen eldurranhat, s balesetveszélyt teremthet. Meg kell jegyezni, hogy a fékút extrém növelésével folyamatosan azt okoz. Lehetséges azonban, hogy egy városban, szolidan használt autónál ez fel sem tűnik, ezért gumicserekor ajánlott a futómű ellenőriztetése is. Utóbbi miatt is bölcsebb, biztonságosabb, ha a kerekeket nem otthon és magunk váltjuk, hanem a műveletet szakműhelyben végeztetjük, és ott a futómű ellenőrzését is kérjük.
Hirdetés

Megspórolná a költséget? Tegye ügyesen, ne fizessen érte, de azért ne is hagyja el a mustrát! A Budakeszin található Hofmann Kft-nél az abroncsaikat náluk cseréltető, s cikkünkre hivatkozó kuncsaftok felár nélkül kapják meg a futómű ellenőrzését. Ha probléma van, a beállításért már kell fizetni, ám ha minden rendben, akkor ingyenes a kontroll. A művelet ráadásul rendkívül gyors a cég által nemcsak használt, hanem mellesleg forgalmazott 3D technológiás, digitális kamerás állítópaddal. A kerekekre tett prizmák segítségével azonnal látható, hogy van-e eltérés a számítógépben modellenként tárolt gyári paraméterekhez képest. Ha van, azt kerekenként, jól látható ábrán mutatja a speciális szoftver. Az ellenőrzés mindössze 15 perc, ha állítás szükséges, az sem több idő, a kettő együtt tehát megvan félóra alatt.
Ingyenes futómű-ellenőrzés?
Nem kacsa, valóban létezik ilyen. A Hofmann Kft. a tavaszi gumiváltási szezonban, május 31-ig valóban ingyen ellenőrzi az abroncsaikat náluk átszereltetők autója alatt a futóművet. Nem kell mást tenni, mint bejelentkezni a gumicserére és cikkünkre hivatkozni!
Bővebb információ: Hofmann Kft. - www.gumiesfutomu.hu
Cím: 2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.
Telefonszám: 06-23-535-846; 06-30-203-4132

A gyors munkát az autóval együtt emelkedő kamerarendszer szavatolja, általa a szerelők a futómű állítása közben folyamatosan látják, hogy mennyit kell még húzniuk az egyes állítócsavarokon. Az időspórolás duplán jó a kuncsaftoknak, egyrészt saját idejük sem telik, a bemérési és állítási költségek alapesetben 4-11 ezer forint közöttiek. Gumit természetesen nem csak cseréltetni, vásárolni is lehet a Hofmann Kft-nél is, s a szerviz sem csak futóműállítást ismer, hanem egyéb – motorbontás nélküli – műveleteket is vállal. Olaj és szűrők cseréje, futómű-karbantartás, szilentblokkok újra váltása, valamint klímakarbantartás (nyomáspróba, szükség esetén töltés és szivárgásmentesítés), valamint fertőtlenítés a leggyakrabban igénybe vett szolgáltatás.

Autó mellett motorkerékpárral is nyugodtan lehet érkezni a Budakeszin lévő, a környékbeli településekről és az észak-budai kerületekből egyaránt gyorsan elérhető műhelybe. Gumi és szervizszolgáltatás a kétkerekűekhez is van, esetükben lánc- és fékbetétcsere, vizsgára való felkészítés a legjellemzőbb művelet, de a szakik természetesen sok mástól sem riadnak vissza. Utóbbi, azaz a szerviz rugalmassága egyébként is jól jön. Speciális paraméterek beprogramozásával például versenyautók futóműállítását is vállalják, s gyári szoftveres segítséggel a futóművesek rémének számító, változó kormányáttételű autókat sem utasítják vissza. A pad egyébként 22 colos kerékméretig bármit képes fogadni, így aztán a műhelyben egészen különleges autókkal is össze lehet futni. Látogatásunkkor például egy Hummer H2 futóművét állították – még ilyen egzotikus autók paraméterei is szerepelnek a rendszerben. Nagy autónál a gumi félrekoptatásával nagy kárt okozhat a hibás futómű, az általa okozott balesetveszély azonban minden autónál jelentős lehet, így a nyári gumik felszereltetésével mindenképp ajánljuk a futómű ellenőriztetését, vélhetően nincs autós, ki a tél során ne hajtott volna a futómű elállítódását könnyedén okozó kátyúba.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 04:53
    Permalink

    Nagyon-nagyon ritkan kell.
    Darwin-dijasok vannak angliaban boven.
    Tegnap a szomszed hazaspar a sarga angyalt hivta ki gumicserehez
    S mikor az emberunk kereste a potkereket a par csak nezet egymasra
    mint borju az uj kapura hogy az meg minek?
    Vegul felbakolta elvitte gumishoz es kicserelte nem tom milyen szamlat kaptak erte
    de szolhattak volna nekem is:)

  • 2017.10.30. at 04:53
    Permalink

    Persze, ha két gumicsere közt rommá tört a futómű, akkor feltétlenül beavatkozás kell!

    Azonban éppen írtad is, hogy alig állítható valami, akkor miért is kellene állítgatni azt amit nem is lehet?!
    A “vászonig” koptatók pedig igazi Darwin-díjasok. 🙂

  • 2017.10.30. at 04:53
    Permalink

    Nem minden fix csak vannak pontok mar az ujjabbaknal csak a kerekosszetartast
    lehet elmeletileg allitani de a tobb lengokaros hatsoknal is vannak allitasi pontok.
    De nekem az 1ik automat tores utan nem 100%osan raktak ossze a volt tulaj mondta is
    hogy eszi a gumikat es 100felet labilis nincs egyenes tartasa
    Volt futomuvesnel is de a szindroma maradt en megvettem
    A helyzet az volt hogy mivel a bolcsohoz volt rogzitve az elso futomu alja a lengokarok
    amik elmeletileg fixek de megse mm-eket engednek
    A csvarokat is kicsereltem a bolcsoet is es a lengokaret.
    Ez utan mar csak 1nehez futomu beallitas jott mivel akkor megint mindent fel kellett lazitani
    helyre tenni es ha nem tokelestes akkor meg 1X majd ismetelni amig nem jo.De jo lett.
    De ez szelsoseges eset volt,de mindig lehetnek ilyenek a borzaszto az egeszben az hogyha
    elhanyagoljak neha napjan nem neznek a kocsi ala akkor lehetnek borzasztobbnal
    borzasztobb dolgok amit neha mar keso orvosolni

  • 2017.10.30. at 04:53
    Permalink

    Toronycsapagy fix pontos azzal a futomu geometriat nem lehet elrontani
    de kocsi fuggo meg mondjuk nekem nem 3evesek voltak az autoim sot egyse volt meg annyi
    Es sokan nem tudjak hogy es mint kell ok is olvassak az oldalt es nekik nagyon jok ezek az infok
    Mondjuk nekem nem kell de orommel olvasom megha fizetett hirdetes is hogy vannak
    ilyen muhelyek es mindenkinek neha kell hirdetes vevokor bovites neha nem art
    ne csak szajon at terjedjen a hiruk:)

  • 2017.10.30. at 04:53
    Permalink

    Szétszedték toronycsapágy csere miatt a két első futóművem, összerakták, lemérték, nem kellett ezután sem állítani rajta semmit! Végignéztem minden műveletet, alkatrészenként kimérhettem volna a szétszedett futóművet, a mérés sem volt elhamarkodva – erre (is) külön személyesen figyeltem. A kocsi 3 éves volt éppen, árkon-bokron járt különböző téli és nyár kerékmérettel és mégsem volt eltérés. Vajon miről is beszél ez a cikk?!

  • 2017.10.30. at 04:53
    Permalink

    Hirdetés, mint ahogyan jelezve is van “Fizetett hirdetés”…:) De ez legalább hasznos! Én évek óta a Hofmann-hoz járok Audi A8-al amin szinte mindent lehet állítani. Precízen dolgoznak a fiúk. A céges autóinkat is hozzájuk küldjük gumi cserékre, azt is tökéletesen megcsinálják. A sok munkának meg örülni kell…:)

  • 2017.10.30. at 04:53
    Permalink

    Már-már órrfacsaróan erőltetett reklám szagú, de hát valamiből meg kell élni és amúgy is hasznos téma:)
    Én mondjuk csak akkor szoktam menni ha érzem, hogy valami nem jó, de ilyen kiváló minőségű hazai utakon ez hamar összejön.

  • 2017.10.30. at 04:53
    Permalink

    En evi szinten 2X csinaltattam meg,mikor valtas volt nem sokat de mindig kellett korrigalni
    Ha kulonbozo meretuek a teliek-nyariak akkor a kulonbozo meret miatt es ne adj isten teli megcsuszas padkazas
    utan lehet nem veszi eszre az ember de nyari feltetelkor elojohet valami
    A muhelyvalasztas is nagyon fontos mivel ha ezeket a futomubeallitokat idonkent nem ellenorzik frissitik
    nem lehet beallitani pontosan idovel kicsit pontatlanna valnak 10edek ami nekunk nem sok de a futomunek igen.
    2X csinaltattam videki nyaralas alkalmaval ezt a mokat azert 2X mert 1elegge oreg beallito gep volt fix pados
    azaz magara a merore allsz ra a szaki mondta hogy o mar 20eve dolgozik itt 10eve ezzel a geppel
    es masodjara se lett jo autopalyan bizonytalan volt.
    Ahova en jarok ott lezeres van aknaval(kerekekre teszik fel a merot es lezernyalabbal erintkeznek)
    jo okse a legpontosabbak de a gumison mar vagy 25eve ezzel foglalkozik es eddig nem panaszkodtam ra
    idonkent ujjit rajtuk de nem nagy muhely nem teheti meg hogy vegyen ilyen csoda masinat.
    Ha a szaktudas is ilyen merteku mint ez a muhely akkor tenyleg nagyon jo lehet.
    Egyszerunek tunik a gumis futomubeallitos szakma de szerintem ez a legbonyolultabb biztonsagi teren legfontosabb.

Vélemény, hozzászólás?