Kanyarodj úgy, mint Schumi! AMG-tréning ingyen: 3. rész

AMG Driving Academy: súlyelosztás, tapadás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az AMG Driving Academy ezen részében egy szlalompályán ismerkedünk meg a súlyeloszlás és a tapadás összefüggéseivel.


Elérkeztünk a sorozat harmadik részéhez. Most abba kapunk betekintést, hogy a különféle behatásokkal, gázelvétel, gázadás, kormánymozdulat, fékezés, miként módosíthatjuk az autó pillanatnyi súlyelosztását. Hogy ez miért fontos? Az autó tapadását alapvetően meghatározza, hogy a kerekek milyen mértékben, és mekkora felületen érintkeznek a talajjal. Gázadáskor ez a súly a hátsó tengelyre nehezedik, ezért ilyenkor a hátsó kerekek tapadnak jobban, míg fékezéskor előre vándorol a súly, és ennek megfelelően az első kerekekkel foghatjuk meg könnyebben az autót.
Tekintettel arra, hogy az egyenes vonalú egyenletes mozgást leszámítva folyamatosan változik a négy kerék tapadása menet közben, fontos, hogy mindig tudjuk, épp hol van az autó súlypontja, mert tapadásvesztés esetén ennek megfelelően kell manőverezni, hogy a lehető legkönnyebben visszanyerjük az egyensúlyt. Tommy Kendall a finom kormánymozdulatok jelentőségére is felhívja a figyelmet, mert lehetünk bármennyire tisztában a mozgási energiával kapcsolatos törvényekkel, bizonyos határokon túl már nincs arra lehetőség, hogy biztonságosan visszanyerjük az autó stabilitását.
  1. AMG-tréning ingyen: 1. rész
  2. AMG-tréning ingyen: 2. rész

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?