Kétmillióért klímás, legfeljebb két éves autók

Piaci körkép: 2 millió forintos, 2 éves, klímás autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal mindössze három kritérium alapján néztünk szét a használt autók között: ne kerüljön többe 2 millió forintnál, ne legyen idősebb 2 évnél és legyen benne klíma.

Ma már sajnos óriási szerencse kell ahhoz, hogy 2 millió forintért új autót lehessen megcsípni, pláne, ha klímát is áhítunk hozzá. Persze nem nagyon kérdés, hogy noha ez a berendezés is csak gyorsítja a globális felmelegedést (hiszen miközben az utastérbe hűvös, a légtérbe meleg levegőt fúj), elengedhetetlen, ugyanis egyrészt kényelméről, valamint a nagy melegben a vezetőt az elpilledéstől óvva biztonsági hozadékáról is fölösleges lemondani, másrészt a használt-értéket is sokszorosan apasztja, ha egy autóban nincs légkondi. Magyarán e berendezés nélkül badarság lenne autót venni. Új autó, pláne klímával, azonban nincs 2 millió forint környékén.
Teljesen persze nem zárható ki a szalonból átvehető, 2 millió forintos, nullkilométeres autó találásának lehetősége. Egy-egy miniautót meg lehet csípni így, persze ezek sem újak, hiszen esetükben készleten ragadt, esetleg a bemutatóteremben kiállított példányokról van szó, és noha áruk nem lépi túl a keresési kritériumnak némi szórást hagyva 1,9-2,1 millió forint közé beállított limitet, a forgalomba helyezés díjával sajnos ezek már minden bizonnyal pont átcsúsznak a kitűzött árkereten. Talán ennyi azonban belefér, s így a hivatalos árlista szerint 2 345 000 forintba kerülő, klímás, 4 légzsákja mellé ajándék navigációt és 100 liter üzemanyagot is kínáló Chevrolet Spark 1.0 2 0999 000 forintért abszolút nem rossz bolt. Fiat Pandából két szóba jöhető bemutató autó is kínálkozik, 2009. októberi gyártással viszonylag gazdag, Dynamic ellátmánnyal (egyebek mellett CD-rádióval, fedélzeti számítógéppel, elektromos ablakokkal, központi zárral, 4 légzsákkal) Szekszárdról 1 950 000 forintért vihető el az 1,2 literes, 69 lóerőssel szerelt, listaáron 3 195 500 forintos példány, míg Érdről kereken 100 ezer forinttal drágábban, 2 050 000 forintért lehet hozzájutni egy szerényebb ellátmányú, 1,1 literes, 54 lóerős benzinmotoros, de tavaly júniusi Pandához. Ha valaki hajlandó szemet hunyni a Kisvárdáról kereken 2 millió forintért elérhető, mindössze 20 kilométert futott, idén áprilisban forgalom helyezett, azaz még közel 3 év gyári garanciával kínált Chevrolet Aveo 2008-as gyártása felett, az gyakorlatilag új autóba ülhet be. A három említett modellen túl azonban egyéb nullkilométeres, 2 millió forintért elérhető klímás autót (cikkünk írásakor) nem tartalmaz a kedvezményes árú bemutatóautókra specializálódott szalonautó.hu rendszere, de az egri Citroen-kereskedésből egy tavaly augusztusi, igaz nem keveset, 44 100 kilométert futott Citroen C1 kínálkozik 1 999 000 forintért.
Utóbbinál kedvezőbb ajánlatokat lehet találni a hagyományos használtautók között is. Például egy használtautó-telep hirdeti a mindössze 200 kilométer futott, tavaly júliusi, 5-ajtós Chevrolet Aveót 1 999 000 forintért, de ugyanez kék helyett ezüst színben ugyanennyiért, igaz, 5600 kilométerrel és 2009 áprilisi forgalomba helyezéssel magánszemélytől is elérhető. Ha komolyabb futásteljesítményt is megengedünk a keresendő autónak, akkor a miniautó-kínálat szinte teljes mezőnyét és egy-egy alsó középkategóriás modellt, sőt, komolyabb futással ugyan, de egy családi egyterűt is elcsíphetünk 2 millióért. Gyakorlatilag csak azt kell eldönteni, hogy mire kívánjuk használni, azaz milyen autóra van szükség. Van benzines, dízel, kevesebbet futott, szerényebb ellátmányú és komolyabban extrázott, de a "kétgurigás" limitben utóbbiak nyilván egyéb kompromisszumot igényelnek, azaz többet futottak.
Az eladósorban lévő, legfeljebb 2 éves autók között nagyon keveset és extrém mód sokat futottak egyaránt találhatók, de nincs hiány az ésszerűen használtakból sem. Az nagyobb futásteljesítményűek közé tartozik például egy 2009-es, 1,3 literes, dízelmotoros Fiat Grande Punto, Dynamic ellátmánnyal, első tulajdonostól, rendszeresen szervizelten, de 66 ezer kilométerrel - 10 ezer forint híján 2 millió forintért, míg inkább az első skatulyába sorolnánk a pontosan 2 éves, 11 300 kilométert futott, 1 949 000 forintért hirdetett, automata váltós, előző generációs Chevrolet Sparkot - szintén első tulajtól, szintén szervizkönyvvel. Kézi váltós Spark egyébként a frissebb generációból is található, mindössze ezer forinttal kerül többe az előbbinél a 2010. januári, 7000 kilométert futott, garázsban tartott, téli gumikat is tartogató példány. Miként a távol-keleti márkáknál az szokás, a Chevrolet esetében is igaz, hogy a 3 éves általános garancia miatt a 1,5-2 éves autók még bőven jótállással kaparinthatók meg. Nem igaz ez a keresési kritériumoknak több példányával megfelelő Fiat Grande Puntókra és a kínálat egzotikusabb példányaira, például az alap (1,2 8V, 60 LE) motoros Lancia Ypsilonra vagy a stop-start elektronikás, gyári nevén Micro Hybrid smart fortwo-ra.
Aki viszont szigorúan 2 millióig keres legfeljebb két éves autót, az rendszerint két dologra bukik, a lehető legkevesebb futásra és hozzá gyári garanciára, vagy a lehető legnagyobb méretre. Előbbit a kisautók közül és nyilvánvalóan azon modellek sorából lehet megtalálni, amelyekből viszonylag bő a kínálat. Így lehet például befutó egy mindössze egy éves, Pécsett kínált, Euro5-motoros, 3600 kilométert (!) futott Suzuki Splash 2 090 000 forintért. Akinek elég a három ajtós karosszéria, az 1 999 000 forintért 14 ezer kilométert futott, szintén 1 éves Renault Twingót is választhat. Miként Fiat Puntóból, Suzuki Splash-ből is van lehetőség dízelmotorost vásárolni 2 millióért, igaz, ekkor 2 éves életkort és közel 30 ezer kilométeres futást kell elfogadni. A miniautók közül csaknem új állapotban, 6700 kilométerrel, de kevéssel több, mint 2 évesen kínálkozik 2 099 000 forintért a Hyundai i10 1,1 literes alapmotorosa, Suzuki Alto pedig minden szempontból jobb konstrukciókkal, 100 ezer forinttal olcsóbban, tavaly októberi forgalomba helyezéssel, 5200 kilométerrel kapható.
Az előbbieknél komolyabb autót keresők közepes futásteljesítménnyel Skoda Fabiákat, Seat Cordobákat és előző generációs Ibizákat vehetnek szemügyre, egy példány található az előző Volkswagen Polo alapmotorosából is, a mostani előtti Suzuki Swiftből több példány közül is lehet válogatni, az Erste Bank használtautó telepén pedig egy Suzuki SX4 is megkaparintható. A lépcsőshátú kisautók közül a már kifutott Cordobán túl a Renault Thalia képviselteti még magát, 2 millió forint környékén több példánnyal, kevéssel több, mint 2 évesen akár az 1,4 literes, 98 lóerős benzinmotorral, de sokkal jobb vételnek tűnik a mindössze fél éves, azaz még 1,5 évig garanciális, 16 520 kilométert futott, 1,2 literes, 75 lóerős példány.
A középkategóriás modellek belépője a Chevrolet Lacetti, melyből a már bő 2 éve jelen lévő négyajtós Cruze miatt épp a négyajtósok kaphatók legolcsóbban, egy pont 2 éves, 13 100 kilométert futott, 1,6-os motoros, ráadásul látványos WTCC Street Edition példány 2 089 000 forintért jutányosnak mondható. A középkategóriából egyébként két másik versenyző maradt csak fenn a szűrőn, az Citroen C4 hátránya, hogy a háromajtós Coupe karosszériásról van szó, de előnyére szóljon, hogy a 2 éves, 28 700 kilométert futott, 120 lóerős 1,6-os VTi-hez 1 év Mapfre garanciát is ad az egri márkakereskedés. Szinte hihetetlen, de újkori árának csaknem feléért, 2 090 000 forintért dízelmotorral is megkaparintható a Renault Mégane Grandtour. Az 1.5 dCi motor a kombi karosszériához hasonlóan csábító - nem úgy a 90 ezer kilométeres futás. A "kétéves, kétmilliós" körkép egyetlen egyterűje szintén Renault és szintén 86 lóerős 1.5 dCi turbódízellel hajtott, a Mégane-hoz mérten az ár itt 9 ezer forinttal, a futásteljesítmény 5 ezer kilométerrel több. Fotóik alapján ezen autók is egészen újszerűek, s amennyiben valakinek a csekély fogyasztás és a karosszéria tágassága egyszerre fontos, vételáruk miatt ezen példányok ugyanúgy ajánlhatók, mint a tényleg szinte új, 1-2 évesen, vagy akár bemutatóautóként eredeti áruknak akár kétharmadáért megkaparintható kis- és miniautók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:50
    Permalink

    Válság, chf árfolyam elszaladása miatt sok lízinges bebukta az autót. Ismeretségi körömben is van nem egy olyan, aki azért szabadul(t) meg a szuper autótól áron alul, mert nem bírja tovább fizetni.

Vélemény, hozzászólás?