Hirdetés

Kigyomlálja az Opel motorokat a PSA?

Az új tulajdonos szerint az Opel motorjai nem olyan hatékonyak, mint a PSA-é

A PSA-vezér szerint az Opel motorok nem olyan hatékonyak, mint saját fejlesztésű egységeik. Egy interjúból kiderült, hogy az Opel-motoroktól teljesen megválnának.

A PSA teljesen kiirtaná az Opel fejlesztésű motorokat, véleményük szerint hatékonyságuk elmarad a francia motoroktól, de van más aggodalmuk is

A PSA-vezér már korábban is azon az állásponton volt, hogy az Opel motorjai kevésbé hatékonyak a francia fejlesztésű egységekkel szemben. Carlos Tavares akkor még semmi konkrétat nem közölt, ám most a fejlesztési vezető, Gilles Le Borgne az Automobilwoche számára adott interjújában kifejtette, hogy a PSA teljesen megválna az Opel motorjaitól azok kevésbé kedvező károsanyag kibocsátása és fogyasztása miatt. Ez még nem minden, ugyanis a PSA motorokkal együtt a teljes jövőbeli Opel paletta padlólemeze már PSA fejlesztésű lehet.

Tavares szintén kevésbé hatékonynak nevezte az Opel gyárait, Európa legmodernebb motorgyártó üzemében, Szentgotthárdon viszont még nem is járt

Hirdetés

A motorokkal kapcsolatban Le Borgne azt is elmondta, hogy még nincs semmi eldöntve, viszont csak akkor látják lehetőségét annak, hogy az Opel-motorok maradjanak, ha azokat a PSA fejlesztéseivel kombinálva képesek hatékonyabbá tenni. Ugyanakkor jobban hajlanak afelé, hogy a teljes Opel motorpalettától elköszönjenek néhány éven belül a General Motorsszal való esetleges jogi következmények elkerülése érdekében. Az Opel rüsselsheimi motorfejlesztő központjában jelenleg 800-an dolgoznak, számukra nem olyan egyértelmű így a jövőbeli munkalehetőség, ahogy annak a 3000 alkalmazottnak sem, akik a gyártáson dolgoznak. A gyártósorokról Tavares egyelőre nem nyilatkozott, ám az Opel gyárait nem látja hatékonynak. Mondja mindezt úgy, hogy Európa legfejlettebb motorgyártó üzemében, Szentgotthárdon még egyáltalán nem járt.

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Én nem akarok jóslásokba bocsátkozni,de bárminemű változás is lesz az új opel motortínálat terén,csak remélni merem hogy a minőség javulni fog. Jelen álláspontom szerint az opel és vw/audi minőségtől rosszul vagyok. Egy ideje a saját,- és a családom körében csak a “szar minőség-magas alkatrész ár” kombinációval találkozok.
    Igaz hogy a következő felsorolás nem csak motorhibára vonatkozik,de az általános kiábrándultságomat szépen tükrözi:
    -Z16XEP – az első gazdájánál a 30ezres gyári olajcsere előírást szépen betartva(/2 év) a motor zabálja az olajat,gyűrűkopás és dugattyú elkokszolódás valószínű,szétborítás után kiderül(ne). PCV kartergáz visszavezetés szabályzó szelepében egy kb. 100 Ft-os membrán átszakadása az olaj kiszívását eredményezi a szelepfedél alól->magas olajfogyasztás,esetleg katalizátor károsodás.NINCS membrán hozzá kereskedelmi forgalomban csak e-bay-en,gyári alkatrészként csak komplett szelepfedéllel kapható 70e Ft-ért!

    Astra H és Zafira típusoknál a bal hátsó ajtó kábelkötegében típushiba a kábeltörés,olyan szarul van megcsinálva a kábel átvezetése, pedig csak az első ajtónál vett mintát kellett volna követni. Légzsákhiba az ülés alatt lévő csatlakozó kontakt-hibájából? Ki bántotta?
    Koleganő xenonos Astra H GTC-je: lehalt az egyik fényszórómagasság-állító motor.Nincs ilyen motor kereskedelmi forgalomban, csak komplett lámpatesttel együtt kapható.(Német oldalakon 30eFt magasságában emlegetik ezt a motort,ott is nehéz beszerezni.10 éves autóról beszélünk.)

    Cimborám Suzuki Swiftjében(2005-2011) egyetlen alkatrész volt GM-es,mégpedig a sebváltónál egy sebesség jeladó. Ez volt az első és eddig az utolsó elektronikai alkatrész ami tönkrement a kocsijában.Furcsa,nem?

    Apám Kalosában tegnap gyertyákat cseréltem. Lehúztam az egyik pipát, fehér por volt a pipában és a gyertyakupakon is.Lehúztam a másik 3-mat is,kettő tiszta volt, 1 pipa megint tele volt fehér porral. Hát ez a pipában lévő rézkupak és az acél gyertya találkozásánál lévő galvánelem-effektus eredménye. Ekkor néztem meg jobban a gyujtókábeleket,2db SIL feliratú volt és 2db VW/AUDI gyári gyujtókábel. Gondolom a korábbi tulajnak szerelte be valaki.Szerintetek melyikben volt eloxidálódva a gyertyapipa érintkezője? A híres német mérnökök nem tudnak gyertyapipát gyártani a 21.sz-ban? Kétlem! Kezd elegem lenni a német ipar arcátlan lehúzásából!
    Apósom 4-es Golfja egy ipari hulladék. Bármelyik porcikáját nézem,ordít róla a spórolás,mintha Dacia költségvetésből kellene autót gyártaniuk!
    Ha kocsivásárlás elé kerülök legközelebb, keresek valami japánt,legyen az Suzuki vagy egyéb jobb hírű gyártó. Én nem akarok ezekre a négykeréken guruló szemétdombokra pénzt, idegességet, időt és energiát fordítani. Én csak nyugodtan szeretnék élni.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Engem inkább az érdekelne , hogy mit értenek a hatékonyság alatt . Gondolom a a nagyobb termelést jelenti kevesebb befektetéssel , hogy többet kaszálhassanak, viszont a minöség hol marad ? Én maradok a Japán márkáknál az biztos (kivéve a Nissan , pl . a Nissan Micra 60000km -nél leáll és kiírja , hogy vezérmülánc csere ) , mert francia kocsi nem kell . Mikor kint dolgoztam autósboltban , alapszabály volt , hogy Francia kocsit nem veszünk , mert szar . A haverom részletre vett Peugeot.-at , hamarosan elszakadt a vezérmüszíj , a motor kiment a törlesztés maradt . Citroen : a másik haverom sírógörcsöt kapott, mert állandóan leált. Vitte szervizekbe 50-80000 ft -ért , nem lett jó . Mire jött egy kisöreg szakibá. és megkapargatott alul egy érzékelöt , erre jó lett a kocsi . A következö srácnak ismét leállt a francia , kiírta ” kifogyott az ablakmosó . Ráadásul ezek nem rémhírek !

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Engem inkább az érdekelne , hogy mit értenek a hatékonyság alatt . Gondolom a a nagyobb termelést jelenti kevesebb befektetéssel , hogy többet kaszálhassanak, viszont a minöség hol marad ? Én maradok a Japán márkáknál az biztos (kivéve a Nissan , pl . a Nissan Micra 60000km -nél leáll és kiírja , hogy vezérmülánc csere ) , mert francia kocsi nem kell . Mikor kint dolgoztam autósboltban , alapszabály volt , hogy Francia kocsit nem veszünk , mert szar . A haverom részletre vett Peugeot.-at , hamarosan elszakadt a vezérmüszíj , a motor kiment a törlesztés maradt . Citroen : a másik haverom sírógörcsöt kapott, mert állandóan leált. Vitte szervizekbe 50-80000 ft -ért , nem lett jó . Mire jött egy kisöreg szakibá. és megkapargatott alul egy érzékelöt , erre jó lett a kocsi . A következö srácnak ismét leállt a francia , kiírta ” kifogyott az ablakmosó . Ráadásul ezek nem rémhírek !

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    A technológiáért is, de nyilván a térhódítás miatt is. Hogy elmondhassák: komoly tényezővé váltak a prémium szegmensben a Volvo felvásárlásával. Nemsokára indul a Lynk&Co. nevű márkája a Geely-nek, ami nagyrészt Volvo-modelleken fog alapulni.

    A Mahindra nem tartozik ide, az egy teljesen más cég, a Ssangyong-hoz van köze(tulajdonos). A Tata és a Jag/Land Rover két totálisan más profilú cég: előbbi főleg kisautókat gyárt, Indián kívül korlátozott az ismertsége, a két britet meg nem kell bemutatni. Nem tudnak(és valószínűleg nem is fognak) platformokat, motorokat, stb. csereberélni, átültetni – itt is leginkább a presztízs játszott be a két angol márka felvásárlásakor. Ratan Tata azt akarta, hogy legyenek a birodalmában tekintélyes világcégek, ezáltal irányuljon egy kis reflektorfény az indiai autóiparra. Mert legyünk őszinték, amúgy nem sokszor hallunk róluk.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Persze, világmodell, a forgalmazását tekintve, de alapvetően német tervezésű. A Galaxyval kapcsolatban meg én úgy tudom, hogy pont a Sharan/Alhambra páros volt egy átmaszkolt Galaxy: Ford-tervezésű volt az első generáció. Utána viszont már különvált a Sharan/Alhambra és a Galaxy története.

    Az emberek szeretnek egy márkát egy gyártó nemzethez kötni, ez mindig is így marad, bárhogy is legóznak a platformokkal, fődarabokkal, dolgoznak együtt külső partnerekkel, stb. Az Opelnek még úgy is a németekhez van a legtöbb köze, hogy ott vannak a Fiat-dízelek, az általad felhozott amerikai modellek(amik Európában meg is buktak), meg egyes francia, olasz haszonjárművek átbadge-elt variánsai. A Vauxhall meg leginkább a briteknek fontos, hazafiasságból elmondhatják, hogy ez az ő márkájuk, ahogy az ausztráloknak a Holden. Régebben sok, valóban brit Vauxhall-modell volt, aminek nem volt Opel-emblémás megfelelője – csak idővel összefésülték a kínálatot a villámos autókkal.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Blődség volna azt a tényt figyelmen kívül hagyni, hogy a PSA-nak egyáltalán nem áll rendelkezésre közepes/nagy benzinmotorja. Bemégy a kereskedésbe és nem tudsz az 508/C5 méretű autóhoz benzinest rendelni, mert nincs. Egy sem, az ilyen autók eladásainak 100%-a diesel náluk (a BMW 1.6 THP-t szerencsére kivezették). Logikusan következik, hogy valamivel ezt azért váltani fogják (ha be akarnak törni USA piacra, akkor meg pláne), s én inkább tippelnék egy konzervatív 1.6-1.8-2.0-es blokkra, mint arra, hogy minden járművüknél turbózni, hibridezni meg flxuskondenzátorozni fognak a kellő teljesítmény érdekében. Valószínűleg ez az erőforrás már egyébként fejlesztés alatt állhat pár éve, a kérdés csak az, hogy hol fogják gyártani. Én egyáltalán nem temetném még a szentgotthárdi gyárat – ha pl. francia földre kerülnek az új gyártósorok, akkor a nagyszombati gyár közelsége miatt teljesen logikus lenne ide áthozni az 1.0-1.2 motorok gyártását – valószínűleg az Opel gyártócsarnoka erre a típusra könnyen átszerszámozható. Akik inkább keresztbe tehetnek egy ilyen tervnek, azok a német szakszervezetek, – hiszen mint közismert – az adás-vételi terv része volt, hogy a PSA ne akarjon Németországban munkahelyeket megszüntetni. Gazdaságilag viszont Magyarország messze kedvezőbb megoldás volna.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Azt azért te is érzed, hogy eléggé sántítanak ezek: “a Volvo kínai minőség” vagy a “Jaguar-Land Rover indiai minőség”. Ezekben az esetekben(és a GM-Opel esetében is) a tulajdonos egy olyan vállalatóriás, akik Európában nem tudták komolyan vagy egyáltalán megvetni a lábukat. Nem tudták/tudják, hogy lehet erre a piacra betörni. Tehát amikor megvásároltak egy európai márkát, muszáj volt nekik azt nagyjából úgy meghagyni, ahogy előtte működött: a totálisan eltérő piaci igények miatt. A Ford sem futott volna be komoly karriert Európában, ha anno nem hozzák létre a “Ford of Europe”-ot, és nem terveztetnek meg olyan autókat, mint pl. a Focus vagy a Galaxy, nem is beszélve az angol tervezésű Ecoboost-motorcsaládról. A Kia is európai tervezésű autókkal nyomul, a Cee’d-éra előtt nem is értek el itt komoly sikereket.

    Amikor amerikai, indiai vagy kínai cégként nem tudsz csatasorba állítani önmagadtól olyan portékát, amit itt nagy mennyiségben el lehetne adni, akkor dönthetsz úgy, hogy felvásárolsz egy európai márkát/fúzionálsz vele/európai fejlesztő-tervezőközpontot hozol létre, és elmondhatod, hogy megvetetted Európában a lábad. Ezek is térhódítási lehetőségek.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    [url][/url]http://totalcar.hu/magazin/hirek/2017/09/29/a_peugeot_gyorsan_kidobja_az_opel_motorokat/[url][/url]

    A jogdíjak felől fúj a szél vagyis fizess azért pluszt hogy GM motort rakj a kocsi
    így már érthető

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Szerintem ha szigorúan csak hazánkat nézzük, pikk-pakk el fog terjedni, hogy az Opel mostmár francia, és kis idő múlva már teljesen Peugeot-t kap, aki Opelt vesz. Ez szájról szájra fog terjedni, és nagyon sokan fognak az Opeltől elpártolni. Ez pedig majd az újautó-eladásokban is látszani fog idővel. Nem véletlen, hogy a top 20-ban semmilyen PSA-termék nincs hosszabb ideje.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Lehetne arról is szó, de a cikkben ez van:

    “Gilles Le Borgne az Automobilwoche számára adott interjújában kifejtette, hogy a PSA teljesen megválna az Opel motorjaitól azok kevésbé kedvező károsanyag kibocsátása és fogyasztása miatt.”

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    nyilván várható a szelektálás, ez full logikus egyébként csak van itt egy kis bulvár huszárunk 😀 egyébként erősen kétlem, h a psa csak úgy itthagyna egy gyárat…..szóval, én úgy gondolom, h megmarad az a gyár, csak inkább francia fejlesztésű cuccokra mennek már rá jobban…

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Csak hogy tisztábban lássuk…
    Az Opel motorfejlesztések után fizetni kell a GM-nek. Minek fizessen a Pug ha neki is van megfelelő euro6-ra 7-re, hibrid???? Elektromos Chevy Volt opel ampera jobb az után biztos fizetnének is.
    új Opel dízelek gyakorlatilag fiat fejlesztői csapat, a Pug meg híresen évtizedekig egyik vezető a fiat mellett.
    Dízelbotrány óta Adblue nélkül nagyon nehéz lesz euro7-et 8-at.
    Franciák elengednék a dízelt csak kérdés a piac mit akar, tehát a Pug motorok mindenképp rá lesznek vannak már fejlesztve a próbapadon mindenképp. Opelé meg mivel nagy piaca nincs nem biztos, tehát valószínűbb kifut.
    A fiatpugford -ból a ford már új 2 literest használ adblueval a transitban.
    Benzin Az Opel downsizing benzinesek megint csak fizetősek, még ha nem is rosszak, de kérdés mit kezdenek hírhedt BMWPrince motorok újabb kiforrottabb változataival szemben amik kifejezett fejlett technikájúak kivéve a megbízhatóságot. Az 1,2 3-hengeres is ilyen fejlett.
    Itt sem fejlettebbek az Opel turbosai max pariban vannak de szerintem nem.
    A BMW a princet 1,5 három hengerre váltotta a miniben is tehát kérdés melyik van kifejlesztve a következő euro7, 8 részecskeszűrős 350 baros rendszerekre.
    Hibrid benzin megint csak kérdés mivel Opelnek hol van pugnak hol van?
    Gyakorlatilag le van tudva azóta a Szentgotthárdi gyár sorsa amióta Pug-é lett.
    Ha nem lesz ott pug motorgyár akkor vége, kivéve ha valami csoda folytán az opelvevőknek nem kell pug motoros átemblémázott francia motor ha egyáltalán tud róla ért-e hozzá . A vásárlótömeg mindig buta nem hiszem.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Na meg teljesen egyértelmű főleg tömeggyártásban, hogy nem fognak két nagyon hasonló motort gyártani és folyamatosan fejleszteni. Nincs értelme és mivel nem az Opel vette meg a PSA- ezért nagy eséllyel nem a saját motorjaikat fogják kidobni. És tényleg ki tudja ki mennyit tudott fejlesztésre költeni az Opel a PSA- hoz képest.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Simán lehet szó gyárthatóságról is illetve annak költségeiről. Persze ez nem közvetlenül a motor termikus hatásfokával függ össze, de egy plusz tényező lehet.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Számoljunk már miért állítana le bármit is a PSA? A PSA motorgyárai egyik napról a másikra kiszolgálja az összes Opel gyártmányú autókat 😀 Mert ha a PSA nak ekkora felesleges gyártókapacitása van ” amit kétlek” akkor azok az üzemek sokkal rosszabbul működnek mint a Magyar üzem ergó nem ezt állítanák le …

    Naaa mind1 felesleges rémhírkeltés … megint agyatlanul írnak cikkeket ahelyett hogy átgondolnák a számokat …A MATEK NEM JÖN KI SEHOGY !!!

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    ja, de akkor ne mondjun vélményt az üzemekről, ha nem hatékony akkor az tervezési lemaradás, illetve avultság semmi köze az üzemhez. vagy ő abból következtette ki, hogy esetleg az üzemhez tervezik a motort, amit le lehet gyártani ott? ez egy bullshit, hisz amíg nem látja a gépeket,szerszámokat addig ilyet szimplán f.szág kijelenteni.

  • 2017.10.27. at 14:28
    Permalink

    Röhej!
    Miért kéne járnia valakinek ahhoz egy motorgyártó üzemben, hogy megállapítsa, hogy mennyire korszerűek az ott gyártott motorok? Ezt a működésük alapján kell eldönteni nem pedig az előállítás helyszínéből következtetni.
    Jó körülmények között is lehet “sz.rt” gyártani.

Vélemény, hozzászólás?