Kína megérkezett: ezekkel a modellekkel jön a NIO Európába

Németországban, Hollandiában, Svédországban és Dániában bemutatták a NIO ET7, EL7, és ET5 modelljeit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Meglepő üzleti modellel és kimondottan érdekes autókkal érkezik a NIO kínai autógyártó az Európai piacra. Mutatjuk, hogy mennyiért és milyen feltételekkel kínálják az errefelé még ismeretlen gyártó újdonságait!

A BYD után a NIO is felfedte a részleteit az európai offenzívájának: remek autókkal és havidíjas csomagokkal próbálják meghódítani a kontinensünket. Németország, Hollandia, Svédország és Dánia az első országok, ahol a stratégia részeként három igen népszerű modell érkezik Európába, amelyek közül az ET7 már kapható is Németországban, de az EL7 és ET5 modellekre is megkezdődött már az előrendelés.
Hirdetés
A már elérhető ET7 legelső példányait október 16-án már kézhez is kapják a vásárlók, de a többire pályázó vevőkörnek sem kell csüggednie. A jelenleg még csak előrendelhető típusokat ugyanis januárban és márciusban kezdik majd kiszállítani. A NIO N2 platformjára épülő trió természetesen a gyártó Banyan intelligens rendszerét is megkapja, amely a hardveres alapokat, az operációs rendszert, a jármű intelligens funkcióit vezérlő egységet és az autóhoz szükséges alkalmazásokat is tartalmazza. A vezeték nélküli frissítésekkel és LIDAR egységgel felszerelt autók rendszere már most alkalmas arra, hogy a jövőben automatizált vezetési funkciókat telepítsenek rá. Legalább ennyire érdekes kérdéskör az árak. Azokat ugyanis nem a megszokott módon kell értelmezni, a NIO újdonságait nem csak úgy kifizeted, helyette havidíjas rendszerben gondolkozik a kínai gyártó. Az ET5 esetében ez 999 euró, azaz jelenlegi árfolyamon nagyjából 420 ezer forint, az ET7 esetében 1199 eurót kérnek havonta, ami körülbelül 513 ezer forint, míg a csúcsmodell EL7 havidíja 1299 euró, tehát valamivel több, mint 555 ezer forint. Ebben az összegben természetesen az autók Casco biztosítása és teljes körű szervizelése is benne van, konkrétan a gumik és egyéb kopó alkatrészek cseréjéig.
Hirdetés
A töltéssel sem lesz túl sok problémájuk az előfizetőknek, jövőre ugyanis 120 saját töltőállomást létesít a kínai cég a megadott országokban, de jelenlegi töltőhálózatokkal és szervizláncokkal is megegyeztek, hogy az autók felhasználói már a saját rendszerük teljes körű kiépülése előtt is kifogástalan szolgáltatást kapjanak. Érdekesség, hogy az Európába EL7 néven érkező csúcsmodell a világ más tájain ES7-ként ismert. Ezt a gyártó mindösszesen néhány órával az európai bemutató előtt változtatta meg az Audi panaszára reagálva, akik szerint a kínai SUV elnevezése túlságosan hasonlít a német prémiumgyártó legnagyobb kupéjának sportos változata, az S7 elnevezésére.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?