Kína nagyon komoly villanyautós tervei elhasalni látszanak

Bírságot kapnak Kína korábban támogatott villanyautó-gyártói

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kína előbb komoly támogatást adott az elektromos és hibrid autók elterjesztéséhez, most viszont bírsággal vonja vissza a dotáció egy részét.


Kína tekintélyes 4,5 milliárd jüanos támogatást osztott szét a helyi autógyártók között - annak érdekében, hogy idén 700 ezer elektromos autó kerüljön forgalomba náluk. Nem vitás, hogy zsúfolt nagyvárosaiban elképesztően fontos lenne a helyi szinten emissziómentes autók terjesztése. Hogy legyen mértékünk, tavaly 21,1 millió személyautó helyeztek forgalomba Kínában, azaz a cél az lenne, hogy a villanyautók 3 százalékos piacrészt érjenek el. Ez viszont úgy tűnik, hogy nem fog megvalósulni, ugyanis eddig mindössze 245 ezer zöld autót értékesítettek idén Kínában.
Úgy tűnik, hogy a kínai vezetők le is tettek arról, hogy az idei cél megvalósuljon, most ugyanis a támogatás egy részét bírság formájában várják vissza. Szerintük az autógyártók nem megfelelően használtak azt fel. Múlt hét csütörtökön a kínai pénzügyminisztérium öt autógyárat is megbírságolt, a vádak szerint 1 milliárd jüant, tehát a támogatás több mint negyedét jogtalanul használták fel.
A minisztérium az egyik érintett autógyár, a Suzhou Gemsea Coach Manufacturing működési engedélyét bevonta, a másik négyet, közöttük a Chery Holding egyik érdekeltségét is megbírságolta. A kínai hivatalos értékpapírpiaci közlöny pénteki beszámolója szerint a csalás gyanúja további több mint 20 autógyártóra is vetült. Közöttük van a japán Nissan, a dél-koreai Hyundai, valamint a kínai Geely, az Anhui Jianghuai Automobile (JAC Motor), illetve a BYD egyik érdekeltsége is.
Hirdetés
A JAC Motor éppen a héten írt alá szándéknyilatkozatot közös vállalat létesítéséről a Volkswagen konszernnel elektromos autók fejlesztésére. A citált vállalatok egyelőre nem is teljesen értik a vádakat, az viszont biztos, hogy az ügy semmiképp sem kedvez az elektromos autók terjedésének Kínában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:55
    Permalink

    “1 milliárd jüant, tehát a támogatás több mint negyedét ”

    Mégis, 4,5 milliárdnak hogy lesz 1 milliárd több mint egynegyede?

    “Ez viszont úgy tűnik, hogy nem fog megvalósulni, ugyanis eddig mindössze 245 ezer zöld autót értékesítettek idén Kínában.”
    “Mindössze” a 40%-át a világ összes értékesítésének.

    A tavaly első félévi 250%-a EV adták el, azaz év végéig 500-550 ezer körül várható az EV személyautó értékesítés, ha a tavaly év végihez hasonló sumákolásokat kiszűrik. Ez a 23 millió személyautó 2,2-2,5 % lesz.

Vélemény, hozzászólás?