Kiszivárogtatott képeken az új Mazda MX-5

Ma debütál, már látható a Mazda MX-5 negyedik generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valamikor a mai napon mutatkozik be a Mazda MX-5 negyedik generációja, dobpergetésként itt van két, állítólag a gyárból kicsúszott kép.

Miként azt már korábban bejelentette a Mazda, a szintén nem túlsúlyos NC-hez, azaz az MX-5 harmadik generációjához mérten 100 kilogrammos tömegcsökkentést hozó Skyactiv padlólemezes, futóműves és motoros negyedik MX-5 a mai napon, szeptember 3-án fog bemutatkozni. Dátum szerint ma, az időeltolódás miatt nálunk azonban már holnap lesz, amikor az MX-5-öst hivatalosan is megmutatják.
Egyelőre tehát még nem történt meg a leleplezés, így a gyári képek is váratnak magukra, az egyik amerikai fórumon azonban feltűnt két fotó a roadster legújabb nemzedékéről. A fotókat állítólag Seth Elson termékmenedzser publikálta, de ez természetesen csak pletyka.
Hirdetés

Sok újdonságot a korábban látott skiccekhez képest a most feltűnt képek sem mutatnak. Dobpergetésnek kiválóak, meg persze annak elmondására is, hogy az új MX-5 nem csak könnyebb, alacsonyabb tömegközéppontú is lesz a vezethetőségével még mindig imádott kifutó nemzedékhez mérten. Mit is mondhatnánk, várjuk a legújabb MX-5-öst, s a Mazda3 tapasztalataiból kiindulva megelőlegezzük, hogy akár a G120-as, 2,0 literes, 120 lóerős Skyactiv motorral is elfogadnánk! Már amennyiben az lesz hozzá az alap...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?