Közel van a halál néha – mondta a bringás futár a baleset után

Rendőrautó hajtott ki a lámpától induló autók elé a Ferenciek terénél - nagyot csattant

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pénteken történt az ijesztő, de szerencsés kimenetelű baleset, amit egy kerékpáros futár fejkamerája rögzített.

Pénteken egy érdekes baleset történt Budapesten, a Ferenciek terénél, az egykori Petőfi Sándor utcai aluljárót kiváltó felszíni kereszteződésben. A Károlyi utca irányából érkező autósok - és kerékpárosok - a kereszteződésbe szorult autók (leginkább egy pickup) miatt nem tudtak átérni időben a kereszteződésen. A rendőrautó megkülönböztető jelzést nem használt, hiszen a zöldön kívánt áthajtani, ám hangjelzést adott, hogy továbbhaladásra bírja a beszorult pickupost, az viszont - a rendőrautó mellett haladó kerékpáros fejkamerája által rögzített felvétel szerint - igen lassú volt. Mire a rendőr és mellette a kerékpáros az Erzsébet híd felé haladó sávhoz ért, már pont zöldre válthatott a lámpa a Kossuth Lajos utcában. A kerékpáros szerencséjére jobbra pillantott, a rendőrautó sofőrje azonban vagy nem, vagy nem látta a zavaró tényezőktől, hogy onnan már érkeznek az autók, élükön egy Toyota Prius, amely pont elkapta a rendőr Octavia orrát, s meg is történt az óriási csattanás. Információink szerint szerencsére csak a rendőrautó sofőrje szerzett könnyebb sérüléseket, s felvételen is jól látható, hogy az autóból kiszállva a földre rogyik, de kommunikál, segítséget már ő hív. Az Index.hu írása szerint csak a kerékpáros futárok álltak meg segítséget nyújtani, hozzájuk később a Gyermekmentő Alapítvány szolgálaton kívüli, épp arra járó mentőorvosa csatlakozott.
Hirdetés
Miként azt a felvételt rögzítő bringás futár megjegyezte: "Ilyen közel van a halál néha", ha nem néz be a Kossuth Lajos utca felé és a rendőrautóval együtt kihajt a sávba, ő is épp a jobbról érkező Prius elé került volna.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.10.25. at 11:48
    Permalink

    Tényleg minden perce übergáz, sajnos a rend őrei sem álltak a helyzet magaslatán (pedig ugyebár nekik az lett volna a dolguk).

    Amúgy jól mutatja mekkora elqrás lett a Ferenciek tere átépítése, emlékszem hogy a marketing animáción alig volt pár autó ami igencsak életszerútlen Budapest egyik ütőerén.

    A szintkülönbség eltörlésével bele lett programozva hogy a beragadó kocsik ellehetetlenítik.

    Talán ha a rendőr előbb “intézkedik” az eltakarításuk érdekében, elmarad a baleset, de azt csak utólag gondolom, abban a helyzetben nem lett volna egyértelmű.

    A Prius is érdekes, egyrészt nem 50-nel érkezhetett, másrészt elég nulla reflexszel ment bele a balesetbe (meg a nekem úgyis elsőbbségem van).

    Nagyon sokan meglepődnének ha elkezdenék telepíteni a kereszteződést figyelő kamerákat, itt mind a sebesség, mind a piros lámpa tiszteletben tartása kérdéses.

    • 2020.10.25. at 18:45
      Permalink

      Párszor újra nézve nehéz megmondani hogy mennyi az az annyi, de aligha lehet bármennyire is a Toyotás hibája. Valszeg a rendőr felelőssége lesz, pedig alapjában véve egy hülye helyzet amiből szerencsétlenül jött ki.
      Lose -lose helyzet 🙁

  • 2020.10.25. at 16:17
    Permalink

    A fehér Renault, de még inkább a szürke pick-up miért állt ott a kereszteződésben? Ilyen esetben rá kell hajtani a zebrára. A környéken nem volt gyalogos, meg ha van is, az ki tud kerülni. Igencsak “vasárnapi sofőr” lehetett a szürke pick-up-os. Mindezzel együtt a rendőrnek kellene annyira rutinosnak lennie, hogy elnéz jobbra. Ha már ilyen sokat állt a kereszteződésben, gondolhatta volna, hogy annyi idő alatt már másnak lesz zöld a lámpa.

Vélemény, hozzászólás?