Ladával bármi ellen

Gymkhana – Vágod már, mi az?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autósport egyik legújabb őrülete immáron egy éve van jelen Magyarországon, most hétvégén pedig első alkalommal rendeznek kifejezetten éjszakai versenyt a tököli repülőtéren.

Egyre népszerűbb itthon a drift, gyorsulás és szlalom elemekkel tűzdelt óriási koncentrációt igénylő autósport, azaz a Gymkhana. Nem véletlen, hiszen sokan szeretnének Ken Block nyomába érni...
A nemrégiben megjelent legújabb gymkhana videó után újra szájtátva bámulhattuk, ahogy ez az amerikai fenegyerek, azaz Ken Block lapjával fűzi az összkerekes, több száz lóerős verdájával. Légies könnyedséggel teszi mindezt, pedig amit művel, az a világ egyik legnagyobb koncentrációját igénylő vezetéstechnikai bemutatója. A showman természetesen nem csak a kamerák össztüzében mutatta meg képességeit, versenykörülmények között is bizonyított már. Nem, most nem a rallysportra gondolunk, mivel ott csupán az „indultak még” kategóriába sorolható. Amiben Ő nagyon jó ellenfeleihez képest, az sokkal inkább egy olyan szinkronpályás nyomvonal, ahol főként driftelve kell az egyes feladatokat végrehajtani különböző akadályokkal tarkítva. A drift autósporttal ellentétben azonban itt az idő is számít, az akadályok hibás kerülése, feldöntése pedig tovább ront az időeredményen.

A gymkhana versenyeknek gyakorlatilag négy alapkövetelménye van, ez nem más, mint a megfelelő vezetéstechnikai képesség, a kellő fizikai állóképesség, a memória, és végül, de nem utolsósorban a bátorság. Ha nem vagyunk elég belevalók és csupán próbálkozunk a pályán, netán memóriazavarban szenvedünk, akkor megette a fene az egészet, és jobb ha a közutakra sem megyünk ki - vélik a vérbeli mesterek. Nagyon fontos, hogy ehhez az autósporthoz nem feltétlen szükséges bivalyerős összkerekes autó. A hazai pályákon már többször bizonyítottak a jó öreg kocka-Ladák, tehát akár elég lehet egy 120 pacis hátul kaparós öreg vas is. És a versenyeken néha ez a legszebb és legviccesebb, amikor a vezetéstechnikai képesség győz a lóerők felett.
Hirdetés
A most szombati versenyen a szervezők érdekesebbnél érdekesebb tereptárgyakat fognak elhelyezni: lesznek szovjet katonai járgányok, logisztikai eszközök, különféle hordók is, és az egész egy kis diszkótechnikával lesz fűszerezve, hogy azok az éjszakában is jól láthatóak legyenek versenyzők és nézők számára egyaránt.
A szombati napon a kilátogató nézők délután öt órától a Hell Energy Országos Drift Bajnokság street kategóriájának versenyével hangolhatnak rá az éjszakai őrületre. A szünetekben betétprogramok tárháza vár rájuk. Drift és Gymkhana taxi, burnout show, pimp verseny és motoros bemutató lesz napirenden. Mindezek mellett a Carstyling jóvoltából a tököli repülőtér újra tele lesz tuninggépekkel, így az underground hangulat ismét garantált lesz.
Gymkhana OB és Street Drift – Július 21. Szombat
Belépőjegy: 2000,- Ft
Start: 17:00
Bejárat: Tököli repülőtér II-es kapu
További információk: www.gymkhana.hu

Forrás: gymkhana.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?