Le Mans-i sikerrel csábít Audi R8 V8

100 egyedi Audi R8 a Le Mans-i győzelem emlékére

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Le Mans-i győzelemnél jobb marketingeszköz aligha létezhet egy sportkocsi számára, és az idén bajnok Audi meg is ragadja e lehetőséget.

Kizárólag Anglia kap abból a 100 példányos Audi R8 V8 Limited Edition-ből, melyet a márka idei, immár tizedik Le Mans-i győzelmének emlékére építettek. A titán hatású fényezéssel és hasonló árnyalatú, 19 colos, "dupla Y"-mintás alufelnikkel, fekete féknyergekkel egyedivé tett széria műszaki paraméterei szempontjából nem különbözik az "alap" nyolchengeres R8-tól, azaz a feltöltő nélküli, a versenypályás használatot is jól tűrő, száraz karteres olajozású, 4,2 literes V8-as 430 lóerőt teljesít, amellyel a 100 km/órára gyorsítás szintideje 4,6 másodperc, a végsebesség pedig 302 km/óra.
Ha valakinek nem tetszene az e szériához megálmodott, s a Le Mans-i R18 TDI-éhez hasonló titán fény, az R8 összes árnyalatával kérheti az igencsak luxusautós, piros betétekkel vadított, de alapvetően fekete árnyalatú nappa bőr kárpitozású belteret. Az óhaj szerint 6 fokozatú manuális, vagy dupla kuplungos, robotizált S tronic váltóval is elérhető R8 V8 e szériája is Torsen differenciálműves, állandó összkerékhajtású, elöl-hátul kettős keresztlengőkaros futóműve elektromágneses folyadékkal töltött, adaptív lengéscsillapítókkal szerelt, s ami a lényeg: hifije Bang & Olufsen, nem hiányzik belőle a gyári navigáció, és a Bluetooth kihangosító sem.
Akit nem ijeszt el az alumínium térvázas, alumínium karosszériás ínyencség októbertől kapható szériájának 93 935 fontos, azaz közel 28 millió forintos kezdőára, az Silverstone versenypályáján egy Audi Driving Experience vezetéstechnikai kurzust is kap annak érdekében, hogy autóját biztonságosan tudja vezetni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?