Lebukott az új 7-es BMW
Csak év végén jön, de már most látható az új BMW 7-es
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Odébb még a bemutató, de az ősszel érkező új 7-es BMW már most megtekinthető. Állítólag fejek hullhatnak ezért Münchenben.
Álcázatlanul, de azért messze nem profi fotókon bukott le az új, az eddigieknél nagyobb veséket, szűkebb fényszórókat hordó 7-es BMW (Fotók: autobuzz.be)
Nagyított 5-ösnek tűnik
A belga Autobuzz által posztolt fotók szerint a teljesen új 7-es a mostaninál hangsúlyosabb, több krómot hordó hűtőmaszkot, kisebb méretű, de már lézertechnikás fényszórókat kap, összességében a 6-osra és talán az 5-ösre is jobban hasonlító lesz. Nem csak elöl, hátul is. A beltér tipikus BMW, vélhetően minden eddiginél nagyobb, a sofőr és az utas számára külön képet adó központi monitorral.
Vagy inkább 6-os vonalzóval rajzolva?
Motorfronton a benzineseknél 2,0 literes ikerturbós 260 lóerős lesz az alap a pletykák szerint, a hathengeres 3,0 literes 330 lóerősnek ígérkezik, lesz V8-as 460 lóerős, a csúcs pedig a 6,6 literes V12-esnek ígérkezik 600 lóerővel. Dízelből egyelőre nincs hír hathengeresnél kisebbről, hibridből is többféle várható, állítólag mind konnektoros lesz, 275-400 lóerő közötti rendszerteljesítménnyel.
Lézerfényszóró kívül, bőrbe varrott légzsákos kormányközép belül
Az új 7-esben természetesen a sofőrsegédek teljes arzenálja várható, araszolófunkciós távolságtartós tempomattól sávváltássegédig minden lesz hozzá, miként finomabbnál finomabb kárpitok teljes sora is. A frankfurti premier után állítólag csak 2016-ban érkezik majd a hazai szalonokba.





