Legény a gáton – Suzuki SX4 S-Cross Hybrid automata

Hibrid is, összkerekes is, szuper is a teszten járt Suzuki SX4 S-Cross

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokadszorra bizonyítja a Suzuki SX4 S-Cross, hogy nem véletlenül tanyázik a legnépszerűbb modellek között. Még úgy is, hogy az ára sajnos megugrott, ami nem meglepő napjaink autópiacán.

Nagyon elgondolkodtatott, mondhatni egészen mély filozofálgatásra késztetett az aktuális Suzuki SX4 S-Cross tesztautó. Korábban is járt már nálam, nem is egyszer a jelenlegi generáció, de most történt először olyan, hogy egy jóval magasabb kategória után kellett „visszaülnöm” a valóságba. Abba a valóságba, amit jóval többen megengedhetnek maguknak, és mégis egyre kevesebben. Igen, ezt az elszabaduló árakra gondolva írom. Ezúttal a Mercedes-Benz E 300e után következett a Suzuki tesztautó. És tudjátok mit? Egy pillanatig sem hullattam krokodilkönnyeket. Mély nyomot hagyott bennem, az E-osztály, kétség sem fér hozzá, hogy nagyszerű autó. Akinek telik rá, nyugodtan vegye, egy pillanatra sem kérdőjelezném meg a döntését. Sőt, igazából azon sem kellene fennakadni, hogy az E 300e-nél értelmetlenebb autókat is megveszik a tehetősek. Unalmas lenne az utcakép, ha nem tennék. Ugyanakkor vegyük észre, hogy szerencsések vagyunk, ha telik egy Suzuki SX4-re is. Nem kevésbé nagyszerű autó a maga nemében, mint egy Mercedes. Miért? Mert mindent megad, ami a kényelmes közlekedéshez szükséges. Még egy kicsit többet is tán, hiszen az AllGrip felirat arról tanúskodik, hogy összkerékhajtású változat. Annak ellenére, hogy jelenleg csupán a négyhengeres 1,4 literes, lágy hibrid motorral kapható, egészen széles palettáról válogathat a vásárló. Háromféle felszereltségi szint (ha a panorámatetőset külön számítjuk, akkor 4), manuális vagy automata, illetve fronthajtású és összkerékhajtású változatokat lehet összekonfigurálni. Ahogy a korábbi tesztek is mutatják, egyikkel sem lehet igazán félrenyúlni, már az alapváltozat is kitűnő választás lehet.
Hirdetés
A tesztautó tehát összkerékhajtású és automata, csúcsfelszereltségű, szóval tényleg nem lesz benne hiányérzete az embernek. Korábban még furcsának neveztem a formatervet, mérlegre tettem a Vitarával, így próbáltam objektívebben szemlélni. Ez mostanra eltűnt, kimondottan megtetszett a forma, amiben persze az is szerepet játszik, hogy az autó minden téren a kedvemben járt. Lám, ennyit számít az autók használati értéke, egy idő után a furcsa formából szép lesz, amennyiben jó szolgálatot tesz a gép. Ásványszürke fényezése jól bírja a koszt, mármint kevésbé látszik rajta a por, talán egy kis eleganciát is csempész az összképbe, jól harmonizálnak vele a fényezetlen műanyag elemek, illetve a krómdíszek. A csinos felnik pedig csak a habot jelentik a tortán, 17 colos méretük nem túlzó, szerencsére a gumiabroncsok sem túl peresek, így nem rontanak a menetkomforton.
Hirdetés
Üléseinek párnázottsága nagyon jól eltalált, mivel megfelelő a deréktámasz és a combtámasz is, mindenképp nagyon kényelmesek, bármivel is legyenek burkolva. Egyfajta arany középutat képviselnek. Ugyanígy az utastéri anyagok is. Nem túl kopogósak, nem tűnnek igénytelennek, ahol sűrűn találkoznak a kezünkkel, ott kellemes tapintásúak. A műszerfalon 7 colos érintőképernyőt kapott a multimédiás rendszer, amiben könnyű eligazodni, a telefon is tükrözhető rá. Látszik, hogy már nem mai gyerek, de gyorsan működik. A klíma pedig továbbra is külön konzolról működtethető, aminek manapság mindig hálát adok, hiszen egyre több autóban kell a menüben kavirnyászni hozzá. Mivel a Vitarához képest 10 centiméterrel nagyobb a tengelytávolság, és 12,5 centivel hosszabb a kasztnija, az utastér is tágasabb, aminek a hátul utazók is örülhetnek. Emellett a csomagtér is nagyobb, alaphelyzetben 430 literes, szóval családi autónak kitűnő választás az SX4 S-Cross. Az 1,4 literes turbófeltöltéses motor sem vall szégyent, ha telepakolva és teltházzal kell mozgatni az autót. Hatfokozatú automata sebességváltója nagyon kellemes szerkezet. Habár felára 600 ezer forint, szerintem minden forintot megér. Okosan kapcsolgat, nem ugrik meg tőle nagyon az autó fogyasztása, persze ebbe a 48 voltos lágy hibrid rendszer is besegít picit, ami a stop/start rendszer működését is teljesen észrevétlenné teszi. A motor 130 lóereje 5500-as fordulatnál jelentkezik, ám a 235 Nm maximális nyomaték már 1500-tól rendelkezésre áll. A váltó nem is pörgeti az egekbe a motort, úgyhogy a vegyes fogyasztás 7,5 liternél nem ment feljebb.
Hirdetés
Bár itt mindenképp meg kell említenem, hogy ehhez az üzemmódválasztó többnyire az Auto állásban volt. Bizony, még ilyen is jár az SX4-hez. Választható Sport mód is, amely kicsit fürgébbé teszi, élénkebb gázreakciókkal, de a motort is bátrabban pörgeti, így torkosabbá is válik. Igazából nem tesz hozzá a vezetési élményhez, ugyanis ez egy higgadt jármű. Minden porcikájából a megfontoltság sugárzik, egyszerűen nem áll jól neki a Sport mód. Persze elméletileg ilyenkor több nyomatékot juttat hátra a rendszer, de a még komfortos és biztonságos tempónál ebből nem sokat érezni. Auto állásban csak akkor kapcsol összkerékhajtásra, ha csúszást érzékel, de van még Snow lehetőség is, ami csúszós útfelületen jelent segítséget. A Lock pedig nem igazi zárható összkerékhajtást jelent, de az ESP-vel olyan ügyesen játszadozik, hogy a süppedős talajról is képes kiszabadítani az autót, persze bizonyos határokon belül. Mindezek mellé megfelelő biztonsági felszereltséget is ad a GLX, de milyen árfekvésben? Sajnos a Suzukit sem kerülte el az autópiacra jellemző drágulás. Az S-Cross 1.4 Hybrid 48V 6AT AllGrip GLx listaáron 9 030 000 Ft, de kedvezménnyel már 7 880 000 forinttól elvihető, a metálfényezés pedig még 150 ezer forintot dob ezen az áron. Mindazonáltal a drágulással együtt is jó az SX4 S-Cross ár/érték aránya, persze mindannyian jobban örülnénk, ha nem szaladnának el ennyire a számok az árcédulákon.
Értékelés
Pozitív
Erős, rugalmas motor, közvetlen kormányzás, utastér mérete, üzemmódválasztó
Negatív
Kemény futómű, autópályatempónál erős zaj
Árak
Tesztmodell alapára
6 640 000 Ft (2021.05.17.)
Tesztautó ára
7 880 000 Ft (2021.05.17.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1373 cm3
Teljesítmény:
95 kW (129 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
235 Nm 1500-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4300 mm
Szélesség:
1785 mm
Magasság:
1585 mm
Saját tömeg:
1235 kg
Össztömeg:
1730 kg
Tengelytáv:
2600 mm
Csomagtér:
430-1296 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
950-1010 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
510 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1320 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
550-840 mm
Csomagtér hossza:
800 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1620 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1373 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú automata
Nyomaték:
235 Nm 1500-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
95 kW (129 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
CO2-kibocsátás:
128 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?