Tizenéves korban az ilyen szalonállapot már nemigen várható el, de a méret, a kényelem és az automata váltóval együtt járó gazdag extrázás mindenképp
Jó karban lévő dízel-automata Audi (A4, sőt A6) 1 millióért? Bizony, de a szervizelése nem két fillér lesz
A dízelmotor rég nagy, egyre nagyobb divat, s ha kisebb mértékben, de az automata váltó is az. Manapság a kompakt osztálytól fölfelé pedig ezek kombója, azaz a dízel-automata párosítás a menő az újdonságoknál. Nem feltétlen nálunk, de azért már Magyarországon is sokan szerettek bele a nyomatékos dízelmotor és a kényelmes automata váltó együttesébe. És ez a módi a használt autók piacán is tetten érhető, hiszen egyre többen vágynak kellően erős, de közben takarékos dízelre, s ha lehet, kuplung nélkül. Olcsóért. Hogy sokan még mindig idegenkednek az automatától? Van benne igazság, de töltsenek csak egyetlen kuplungmentes órácskát mondjuk a fővárosi dugóban, s jó eséllyel át fogják értékelni álláspontjukat.
[BANNER type="1"]
A többi opciónál sokkal kevésbé vonzó, de racionális választás lehet a Renault Scénic egyterű
Jelen használtpiaci körképünk hát automata váltós dízelekről szól, olyanokról, amelyek alku után átírással és miegyébbel beférhetnek az 1 millió forintos büdzsébe. Feltételeink továbbá ezek voltak: normál állapot, klíma, legfeljebb 200 ezer kilométeres futás, legalább 400 literes csomagtartó és érvényes papírok. Kizárólag fényképes hirdetéseket és olyanokat vettünk figyelembe, ahol – remélhetőleg valós – óraállás is meg volt adva. Pickupot, terepjárót, kisbuszt, kupét vagy kabriót köszönettel, de ezúttal nem kértünk, s ezt a halmazt kaptuk:
| Modell | Évjárat | Teljesítmény (LE) | Óraállás (km) | Ár (Ft) |
| BMW 525tds Touring | 1992 | 180 | 22 000 | 369 000 |
| VW Passat (és Variant) 1.9 TDI | 1998-2001 | 90-131 | 157 432- 200 000 | 575 000- 975 000 |
| Audi A4 2.5 TDI | 2000 | 150 | 180 000 | 600 000 |
| Citroën C5 2.0 HDi | 2002 | 109 | 165 000 | 750 000 |
| Citroën C5 Break 2.2 HDi | 2002-2003 | 133 | 166 320- 192 521 | 750 000- 910 000 |
| BMW 525tds Touring | 1995 | 143 | 167 510 | 765 000 |
| Renault Scénic 1.9 dTi | 2000 | 98 | 166 420 | 780 000 |
| Mercedes-Benz E 300 T TD | 1999 | 177 | 181 966 | 799 000 |
| Jeep Grand Cherokee 3.1 TD | 2001 | 140 | 180 000 | 800 000 |
| Renault Scénic 1.9 dCi | 2002 | 102 | 180 000 | 838 000 |
| Volvo S80 2.4D | 2002 | 163 | 170 000 | 890 000 |
| Peugeot 607 2.2 HDi | 2001-2004 | 133 | 187 801- 199 372 | 899 000- 980 000 |
| VW Golf Variant 1.9 TDI | 2001 | 131 | 178 000 | 899 000 |
| Hyundai Trajet 2.0 CRDi | 2003 | 112 | 191 500 | 900 000 |
| Opel Omega Caravan 2.5 DTI | 2002 | 150 | 172 000 | 900 000- 999 000 |
| SEAT Alhambra 1.9 TDI | 2000 | 116 | 190 000 | 900 000 |
| Audi A6 Avant 2.5 TDI | 1998 | 150 | 190 000 | 930 000 |
| Ford Mondeo Turnier 2.0 TDCi | 2002-2003 | 116-131 | 151 200- 191 925 | 950 000- 990 000 |
| Mercedes-Benz C 250 T TD | 1996 | 150 | 187 560 | 950 000 |
| Mercedes-Benz C 220 T CDI | 2000 | 125 | 168 000 | 995 000 |
| VW Sharan 1.9 TDI | 1999 | 110 | 184 577 | 995 000 |
| VW Passat Variant 2.5 V6 TDI 4Motion | 2002 | 150 | 190 000 | 999 000 |
[kepallobal=356752]Ha elromlik az automata, minimum 300-400 ezer lesz a javítása[/kepallobal]
Amint a táblázatban látható, a legolcsóbb egyben a legrégebbi példány is, ő egy 525tds BMW 21 évesen, s a 22 ezres óraállásával valószínűleg elírt. A 220 ezer is kevéssé, de már hihetőbb volna. A 369 ezer forintos ár persze van annyira vonzó, hogy a dízel-automata partiba minél olcsóbban beülőt kereső vevőjelölt rákívánjon, de szerintünk a BMW-fanoknak inkább érdemes a már 765 ezer forintos, 1995-ös portékát komolyan venni. Szép nagy, stílusos, hátsókerekes, chiptuning nélkül is elég erős, gazdagon felszerelt, finom.
És akkor álljunk is meg egy kicsit, mielőtt folytatnánk a sort a többiekkel. Először is azért, hogy rögzítsük: az automata váltós autók szinte mindig a legjobban felszereltek közül valók, így a pénzünkért egy rakás extrát is kapunk a kuplungmentes üzem mellé. Nem mellékes szempont, bár fontosabb, hogy ezek mind működjenek, ne kelljen bíbelődni velük és költeni a javításukra. És akkor jöjjön a másik – anyagi – oka a kitérőnek: ha elromlik az automata váltó, bizony iszonyú drága a – régebbi típusoknál zömében mechanikai, az újabbaknál főleg elektronikai – probléma orvoslása.
A C- vagy E-osztályos Mercedes is az a liga, mint az Audi meg a BMW: szép, kívánatos, presztízse az egekben, de tízszer is átgondolandó, hogy beleugorjon-e az ember
Mint azt az automata váltók javításával és alkatrész-kereskedéssel foglalkozó Bártfai szakszerviz munkatársától megtudtuk, 300-400 ezer forint az az összeg, ami alatt csak bontóból szerzett, kétes múlttal bíró hozott váltóval lehet megúszni a történetet. Aki viszont jót akar magának és az autójának, az említett 300-400 ezres költséggel kell hogy kalkuláljon, amennyiben az automata váltó bemondja az unalmast. Szélsőséges esetben 800-900 ezer forintot, ergo főszereplőink bekerülési árát is elviheti a javítás, tehát automata váltós használt autó vásárlásakor fokozottan igaz az alaptétel: mielőtt az eladó tenyerébe csapnánk, vizsgáltassuk át szakértővel.
Kérdeztük, melyik modell a legrizikósabb, s az a diplomatikus válasz jött, hogy automata váltós japán autókat, például Hondát és Toyotát alig-alig visznek javíttatni. Lehet ennek az is oka, hogy százalékosan kevesebb van belőlük az országban, mint mondjuk a német típusokból, de akkor is beszédes az információ. Az amerikaiakkal is bőven van baj, mert odaát még tulajdonosaik jellemzően lassan kocsikáznak, ám az autó és az automata váltó Európába érve rengeteget kap, aminek több százezres mulatság lehet a vége. Mármint sírva vigadás.
Peugeot 607, Volvo S80, Opel Omega: kényelmesek, eltérő módon, de stílusosak, s ebben a korban sajnos már minden bajuk lehet. Ez mondjuk a többire is igaz
Még egy zárójeles megjegyzés: az adott keretből elérhető mezőny automata váltói 4-5 fokozatúak (részük kézzel is kapcsolható) és hagyományos bolygóműves szerkezetek, nem modern 6-7-8 sebességes, néha duplakuplungos, félelmetesen gyors, puhán dolgozó és sokszor a kézinél takarékosabb csodák. Amikről most beszélünk, azok nem kiemelkedően gyorsak, s 1-2 literrel növelik a fogyasztást. Így sem rossz persze 100 km-en 7-8, országúton, kíméletesen esetleg 6 literrel eljárni egy nagyméretű autóval…
Vissza a felhozatalhoz: 600-700 ezer forintért 11-15 év közötti Volkswagen Passatot vagy Citroën C5-öt lehet venni szedánként vagy kombi karosszériával – utóbbiak már baromi nagyok, igen praktikusak. A 600 ezres Audi A4 gyanúsan olcsó, a kétes hírű C5-ből és a méltán népszerű Passatból meg 10-12 évesen már csak 900 ezer forint magasságában találni. Mi van még? Egyterűből Renault Scénic, jóval tágasabb, de amolyan igazi régi vágású Hyundai Trajet és szintén hatalmas teret nyújtó SEAT Alhambra, illetve VW Sharan. Igen, a darabos és zajos, cserébe viszonylag megbízható 1.9 PD TDI blokkal.
Sharan vagy Alhambra, mindegy, mindkettő remek lehet az MPV-k kedvelőinek
Esetleg egy Passat? Ha túl nagy, Golf IV Variant is akad. Nem olcsók, de jók
A Csirke, azaz a Jeep Grand Cherokee, az A6-os Audi, a C és E Merci vagy a Volvo S80 ebben az árkategóriában bátor húzás, a 999 ezres árával felsorolásunk legdrágábbik ajánlatának számító 2.5-ös és összkerekes Passat Variant meg talán már sok a jóból. A 4×4 és a V6 pluszsúly, plusz meghibásodási lehetőség, pluszfogyasztás. Az Opel Omega a széria végéről már kiforrottan és hangárnyi hellyel racionálisabb választás, a Golf IV-es Variant mellett meg kompakt mérete és minősége szól. A Peugeot 607 kb. ugyanaz, mint a C5, csak még nagyobb (nem csomagtérre, mert azt a versenyszámot a C5 Break nyeri 563 literrel).
Dízelmotoros, automata váltós, tágas utas- és csomagterű autót szeretne maximum 1 millió forintból? Nem reménytelen a dolog, de az elhatározáson és a körültekintésben gazdag vásárláson túl tartalék, jól fizető munka sem árt hozzá. Ha csak a spórolás és a kényelem lebeg a szem előtt, csúnya lehet a koppanás dízel- és automata-vonatkozásban egyaránt. Aktuális, pénteken érkező használttesztünkben egy ’96-os Passat múltját és jelenét tekintjük át, azon keresztül is le lehet mérni, mennyibe kerülhet az átlagot messze meghaladó álom.

















1 milla, meg a 200ezres futás, meg a dízelautó, bszarok úgy röhögök! :))))
Bizonyára nagyon kelendő ez a kategória manapság !
Na ez az a kategória, amitől sírva kell menekülni.
Hacsak, nem vagyunk mazohisták persze.
Ha már mindenképp ilyen kocsit kéne vennem, akkor talán Apámtól, vagy a gyerekkori cimbimtől megtenném.
De sehonnan máshonnan.
Na ez az a kategória, amitől sírva kell menekülni.
Hacsak, nem vagyunk mazohisták persze.
Ha már mindenképp ilyen kocsit kéne vennem, akkor talán Apámtól, vagy a gyerekkori cimbimtől megtenném.
De sehonnan máshonnan.