Lesz benzin 400 forint alatt!

Nagyot esnek az üzemanyagárak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyszerre csökken 10-10 forinttal a gázolaj és a benzin ára.

Miként az elmúlt két hétben, ezúttal is a vártnál, illetve a nemzetközi árak eséséből, valamint a forint erősödéséből kiolvashatónál jelentősebben csökkenti az üzemanyagárakat a Mol.
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát egyaránt 10 forinttal apasztja az olajtársaság, melynek hatására szerdától a töltőállomások árai is mérséklődnek: a 95-ös literenként 407, a gázolaj 408 forintos átlagáron lesz kapható. Mivel azonban az egyes töltőállomások között ezentúl is jelentős, literenként akár 20-30 forintos áreltérések lesznek tapasztalhatók, a hét második felétől 400 forint alatti és 420 forint feletti árakkal egyaránt találkozhatunk majd.
Aki a hét közepe után tölti meg autóját, az ezúttal egy átlagos, 40 literes tankolás esetén akár egy liter üzemanyag árát is megspórolhatja. Mivel áprilisi csúcsértékéhez képest a benzin ára 47, januári plafonjánál a gázolaj 44 forinttal lesz olcsóbb szerdától, az eddigi legmagasabb árszintekhez képest most mintegy 10 százalékkal lehet olcsóbb az autózás - amennyiben csak az üzemanyagköltségeket nézzük.
Hirdetés

Egyelőre nem tudni, meddig folytatódhat az üzemanyagárak április vége óta tartó, ráadásul egyre gyorsuló apadása, a mostanihoz hasonló mértékű mínuszra azonban a közeljövőben aligha számíthatunk. Míg 10 forintos árcsökkentésre a gázolaj esetében idén még nem volt példa, a benzinnél már a negyedik alkalommal tapasztalhatjuk, csaknem két hónapon belül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?