csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapLesz még hagyományos meghajtású Tiguan, itt a bizonyíték

Lesz még hagyományos meghajtású Tiguan, itt a bizonyíték

Enyhén álcázva már látható a következő Volkswagen Tiguan, ami a belsőégésű motorok mellett elektromos meghajtást is kaphat a pletykák szerint.


A Volkswagen az elsők között ismerte fel a 2000-es években, hogy a következő évtizedekben a SUV-ok lesznek meghatározók az autópiacon. A Touareg bevezetése után lefelé bővítette városi terepjárókból álló kínálatát, a Tiguan kisebb méretével és alacsonyabb árával szélesebb rétegek számára vált elérhetővé – mai szemmel nézve persze már ez is nagynak és drágának tűnik, hiszen a Tiguan alatt még három további SUV (vagy már inkább crossover) is piacra lépett azóta. A közepes méretosztály ettől függetlenül továbbra is népszerű szegmens, ezért nem meglepő, hogy lesz harmadik generáció a Tiguanból.

Ami viszont meglepő, az az, hogy meddig vár ezzel a Volkswagen. Már az első generáció is jó sokáig, nyolc évig volt elérhető, egy félidős modellfrissítéssel. A második, jelenlegi generáció sem mai darab, már hét éve van a piacon, és a hírek szerint a képeken látható harmadik generáció is csak 2024-ben mutatkozik majd be. Az ennyire kinyújtott modellciklusok általában a kevésbé népszerű, a hamarabbi megújítás fejlesztési költségeit nem kitermelő kategóriákra jellemző, de a Tiguan szegmense elvileg pont maga az aranytojást tojó tyúk. Előfordulhat viszont az is, hogy a sok ID. modell miatt kevesebb forrás jut a belsőégésű motoros modellek megújítására, vagy lehet, hogy a Volkswagen már az ezek betiltásának kezdő dátumát veszi figyelembe, ameddig esetleg két generációváltás már nem férne bele, de eggyel számolva viszont kicsit hosszabbra kell nyújtani a kifutó modell élettartamát.
[BANNER type="1"]

Valószínű, hogy lágy hibrid erőforrásokkal kínálják majd a Tiguant, és a mostani verzióhoz hasonlóan lesz ismét konnektoros hibrid. Érdekes pletyka viszont, hogy talán még tisztán elektromos kivitel is készülhet belőle, ami az ID. modellek bevezetése óta az első villanyautó lenne a zöld almárkán kívül. Ez felveti azt a kérdést is, milyen platformra építik az autót: a kifejezetten elektromos változatoknak szánt MEB nem alkalmas a benzin- és dízelmotorok használatára, viszont az meg talán fölösleges túlköltekezésnek tűnhet, ha a régebbi, MQB platformot fejlesztik az elektromos meghajtás befogadására. A Volkswagen döntéshozóinak fejébe persze nem láthatunk bele, amit viszont láthatunk, az az új Tiguan jelentősen átdolgozott frontrésze (ami egyébként az ID. modellek stílusára is hajaz). Oldalnézetből a valamivel talán jobban, aerodinamikusabba lejtő hátsó rész alapján ismerhető fel az új Tiguan, hátul pedig a Golfra erősen hasonlító kialakítást fedezhetjük fel.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

1 hozzászólás

- Hirdetés -

Friss hírek