Majdnem 5-ös az új 3-as BMW

Nem csalódtunk: mindent tud az új 3-as BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fontos pontra érkezett a BMW az új F30-assal: a technikát tekintve nincs lényeges különbség a cég középkategóriás és nagy limuzinja között.

Elegancia, kényelem, sportosság: az új 3-as BMW a gyári bejelentés szerint természetesen mindenben felülmúlja elődjét.
Méreteit tekintve is, hiszen a 4624x1811x1416 milliméteres limuzin 93 mm-rel hosszabb, ebből plusz öt centiméter jut a kerekek közé (az óriási tengelytáv 2,81 méter), elöl 37, hátul pedig 47 mm-rel nőtt a nyomtáv, így rendkívül dinamikus, sportos megjelenésű az új hármas négyajtósa. A BMW nem okozott csalódást, elnyújtott, egészen a vesékig belógó lámpáival az F30-as valóban az 5-ös vonalait követi, de a hatosra is emlékeztetnek a húzott szemek.
A megnyújtott tengelytáv különösen a hátsó lábtérre volt jó hatással, pedig már elődje is a tágasabb középkategóriásak közé tartozott. Háromféle, Sport, Luxury és Modern Line felszereltséggel lesz kapható az autó, mindhárom a névben foglalt jellemzők kidomborításával készül, minden esetben kiváló minőségű anyagokból, és a BMW-től megszokott bombabiztos kidolgozási minőséggel.
A nagyobb méretek ellenére több mint 40 kg-ot faragtak le az előző modell tömegéből, ami kimondottan jó hatással volt a szerencsére továbbra is hátsókerék-hajtású 3-as vezethetőségére, amit a márka hagyományainak megfelelően a sportos menettulajdonságok mellett kiegyensúlyozott kényelem jellemez. A továbbra is hathengeres turbóval hajtott 335i-n kívül négyhengeres turbómotorok adják a benzines választékot. A 150 lovas 1,6-os hajtja a 318i alapmodellt, a 320i-ben utóbbi lehet a 180 lóerős egység, míg a 325i és 328i sorozatban kétliteres turbó dolgozik, 210 és 245 lóerős teljesítménnyel.
Alapáron kézi váltót párosítanak hozzájuk, de a középkategóriában elsőként az F30-assal bevezetésre kerül a nyolcfokozatú automata. Hatféle dízelmotor van, kétliteres négyhengeres dolgozik a 316d, 318d és 320d modellekben, és soros hathengeres turbódízel a 325d, 330d és 335d változatokban.
A korábbiaknál takarékosabb és alacsonyabb CO2-kibocsátású motorok mindegyike tartalmazza az automata start-stop rendszert, a fékenergia-visszanyerést, az optimális váltási pontokra figyelmeztető berendezést, és a kiegészítő rendszerek automatikus be- illetve kikapcsolását. A motorvezérlés eddigi három, Comfort, Sport és Sport+ opciója közé negyedikként most az ECO PRO üzemmód is csatlakozott, mely az összes motorból a legjobbat hozza ki fogyasztás és károsanyag-kibocsátás szempontjából. A 163 lóerős 320d modell vegyes fogyasztási értéke 4,1 l/100 km, CO2-kibocsátása 109 g/km, de csak rövid ideig lehet a sorozat legétvágytalanabb tagja, mert 2012 elején érkezik az ultra takarékos ActiveHybrid F30-as is. Ebben az 5-ös sorozatból származó hajtáslánc dolgozik, melyben a 306 lóerős háromliteres ikerturbós motor munkáját 54 lóerős elektromotor segíti az ebben a kivitelben alapfelszerelésnek, máshol opciónak számító nyolcfokozatú automatával.
Pár fejlett technológiai megoldást átszivárogtattak a magasabb kategóriákból, ilyen például a színes Head-Up Display, mely közvetlenül a sofőr látómezejébe, a szélvédőre vetíti a fontos információkat. Az új 3-ashoz rendelhető a Side View (oldalnézet) és Top View (felülnézet) funkciókkal ellátott Surround View (körkörös nézet) kamerarendszer, melynek segítségével az autóban ülve madártávlatból látható a környezet. Ehhez kapcsolódik a BMW parkolássegítő rendszere. A BMW ConnectedDrive megoldásai közül elérhető még a stop and go funkcióval ellátott, tehát városi araszolásban is használható távolságtartós tempomat, a sávelhagyásra figyelmeztető berendezés, vagy épp az ütközések elkerülését segítő Collision Warning funkció.
A BMW Connected funkcióinak köszönhetően menet közben sem maradunk valós idejű közlekedési információk, dugójelentések és szociális háló nélkül, de talán gyakrabban lesz szükség a csomagtérajtó kéz nélküli nyitásának lehetőségére, és remélhetőleg sohasem lesz szükség a baleset utáni automatikus vészhívás funkció használatára. Az autóhoz egyedi kiegészítőket tartalmazó M csomag is rendelhető, melynek tartalma 10 mm-rel alacsonyabb, keményebb beállítású sportfutómű, merevebb stabilizátorokkal, 18 illetve 19 colos M felnik, krómozott kipufogók, egyedi fényezés, az utastérben pedig kagylóülések és egyéb sportos hangulatú részletek. Az új hármas értékesítése világszerte 2012. február 11-én kezdődik, a típus kifejlesztésre és a gyártás beindítására közel egymilliárd eurót áldozott a BMW.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:39
    Permalink

    NAGYON KOMOLY, de már nem lesz értelme nagyobb kategóriájú autót venni mert már mindegyik új autó ugyan az mint a nagyobb testvére lényegébe..

Vélemény, hozzászólás?