Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Közzétette az MG az IM5 és IM6 műszaki adatait. A két újdonság a saját szegmensében kiemelkedő paraméterekkel rendelkezik. Íme a részletek!
Goodwoodban leplezte le az MG a legújabb modellcsaládja, az IM ("Intelligence in Motion" - Intelligencia mozgásban) két típusát, az 5-öst és a 6-ost. Akkor csupán néhány paramétert közöltek, ám most közzétették a részletes specifikációkat.
A korábbi MG modellektől jól elkülöníthető az IM5 és IM6, hiszen még az emblémák is másak
IM5
Dimenzióit tekintve az MG új szedánja 4,93 méter hosszú, 1,96 méter széles, 1,47 méter magas, a tengelytávja pedig 2,95 méter. Elöl található egy 18 colos csomagtér (frunk), hátul 457 literrel lehet gazdálkodni, a hátsó ülések lehajtásával pedig 1290 literre bővül a hasznos kapacitás.
Az IM5 háromféle hajtáslánccal lesz elérhető. A belépő szintű 291 lóerős 450 newtonméteres nyomatékkal, kizárólag a hátsó kerekeken hajt. A nagyfeszültségű akkumulátor 75 kilowattórás, amely legfeljebb 153 kilowattal képes felvenni a töltést. A kombinált hatótáv 490 kilométer környékén alakul, városban akár 630-at is megtehet. A két potensebb verzióban közös a 100 kilowattórás aksi. Az egyik 401 lóerős, míg a másik 741 pacit szabadít az útra - utóbbi mind a négy keréken. A forgatónyomaték kereken 500, valamint 802 newtonméter. A kínálat közepén elhelyezkedő kivitel kombinált hatótávja az MG állítása szerint 710 kilométer, városban 876 kilométer. A csúcsváltozat vonatkozó értékei ezzel szemben 575, illetve 701 kilométer, cserébe 3,2 másodperc alatt futja a 0-100-at - ezzel az IM modellcsalád legfürgébb tagja. Viszonyításképpen a másik két 5-ös 4,9, illetve 6,8 szekundum alatt tudja ugyanezt.
IM6
Lényegében az IM5 szabadidő-autó verziója, ez pedig a dimenzióiból is rögtön kiderül. A tengelytáv tökéletesen egyezik (2,95 méter), a hossza 4,90 méter, a szélessége 1,99 méter, míg a magassága 1,67 méter. Itt már 32 literes csomagtér kerül előre is, hátul pedig 665-1640 liter körül alakul ez az érték.
Motorfronton kétféle opció választható, minden esetben 100 kilowattórás nagyfeszültségű akkumulátorral. Lényegében ugyanaz mint az IM5 esetében, viszont a 291 lóerős alternatíva nélkül. A gyakorlatban tehát az IM6 a 401, illetve a 741 lóerős hajtáslánccal lesz elérhető - utóbbi összkerékmeghajtással. A nagyobb homlokfelület miatt viszont a hatótáv némivel kisebb. A belépő szintű modell vegyes üzemben legfeljebb 625 kilométerre képes, míg a csúcsmodell 505 kilométerre. Utóbbi 3,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára.
A fent említett adatok egyelőre a brit piacra vonatkoznak, de szinte biztosra vehető, hogy az IM5 és az IM6 hazánkban is kapható lesz - jó eséllyel ezekkel a paraméterekkel.