Már kéz- és felületfertőtlenítő szereket is gyárt a MOL

Villámgyorsan reagált a MOL: fertőtlenítőszer gyártásával segíti a kórházak ellátását

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A koronavírus elleni harcot a MOL az itthon egyre inkább hiánycikknek számító kéz- és felületfertőtlenítő szerek gyártásával is segíti.

Sorra jönnek elő az újításokkal a vállalatok, hogy mivel tudják segíteni a koronavírus elleni harcot, meg persze azért is, hogy miként tudnak életben maradni, akár erősödni a megváltozott fogyasztói szokások mellett. Az autógyártók egy jelentős része például lélegeztetőgépek gyártására fókuszál (a Tesla már le is szállított ezer darabot!), a hazai MOL pedig kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását vette fel a tevékenységei közé. Miként arról az MTI hírt adott, a vállalatcsoporthoz tartozó, kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL Lub Kft. mindössze két hét alatt állította át almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát. A MOL csapata a nap 24 órájában, három műszakban megállás nélkül dolgozik és termeli ki a napi mintegy 50 000 literes mennyiséget, amivel a cég jelentősen hozzá tud járulni a koronavírus okozta higiénés helyzet eredményes kezeléséhez. A két új termék receptúrája az WHO ajánlása alapján készült, amelyeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ a helyzetre való tekintettel rekordgyorsasággal vizsgált be és hagyott jóvá. A kézfertőtlenítőhöz szükséges etanolt magyar forrásból szerezte be a MOL Lub, így magyarországi beszállítótól, magyarországi cég állítja elő a hazai higiéniás termékeket. Az első legyártott mennyiségeket a Mol Lub már le is szállította az Operatív Törzs által meghatározott és a koronavírus kezelésében kiemelt fontossággal bíró állami intézményeknek (például kórházaknak, hulladékkezelőnek, közüzemeknek) és önkormányzatoknak. A termelés és a kiszállítás folyamatos lesz, ezzel megszűnhet és a jövőben is elkerülhető lehet az ellátási probléma.
Hirdetés
Kevéssé meglepő módon a MOL a finomítóiban, üzemeiben és töltőállomásain dolgozó szakembereit is ezzel a fertőtlenítőszerrel védi a vírus ellen annak érdekében, hogy mindig megfelelő létszámú állomány tudja biztosítani az ország energiaellátását. A MOL Lub egyúttal azon is dolgozik, hogy mihamarabb elindulhasson a termék kiskereskedelmi értékesítése, hogy a lakosság is hozzáférhessen a jelenleg sok helyen hiánycikknek minősülő termékhez. A MOL Hygi egyelőre 2 literes, újrahasznosítható műanyagból készült flakonban érhető el, de a MOL Lub kisebb kiszereléseket is alkalmaz majd a jövő hónaptól. Mint azt a gyártó elmondta, a MOL-csoport Szlovákiában és Horvátországban is megkezdi fertőtlenítők gyártását a helyi üzemeiben az országos igények lefedésére.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?